DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Massa: A mostani F1-es motorok jobbak

Amellett, hogy a hangot nyilván ő maga is hiányolja, Felipe Massa szerint a régi V8-as motorokból, a mostaniakkal ellentétben hiányzott az erő és az agresszivitás. A régi időkből viszont a könnyebb autókat hiányolja.

Felipe Massa, bár a Formula-1-ben már nem aktív, a Japán Nagydíj hétvégéjén visszavonulása óta először mégis autóba ült. A programsorozat keretein belül több klasszikus autót megjárattak a suzukai pályán, Massa is így tett, ráadásul két autóval: a 2006-os Ferrari 248 F1-gyel, valamint a 2010-es F10-zel is tett néhány kört.

Talán meglepő lehet, amit Massa mondott arról, milyen érzés volt beülni ezekbe a „régi” autókba. „Egészen más érzés. Szerettem a régi, a mostaniaknál sokkal könnyebb autókat. A kisebb súly miatt sokkal agilisebbek voltak, és gyorsabban lehetett velük irányt változtatni.”

A motorokkal kapcsolatban viszont a most-ra szavaz. „Ez már nincs így a motorokkal kapcsolatban. Nyilván a régiek sokkal szórakoztatóbbak a hang miatt, sokkal gyengébbek voltak emellett. A mostaniban sokkal nagyobb a teljesítmény és jelentősen agresszívabb az egész konstrukció is.”

00118010_652



A jelenleg használt hibrid erőforrások a becslések szerint valahol 1000 lóerő körül tudnak teljesíteni, ez a Formula-1 történetének csúcsát jelenti. A 80-as években jártak hasonló magasságokban, igaz, akkor is csak az időmérős beállításokkal, tehát maximum néhány kör erejéig.

2021-től pedig aztán még inkább elszabadulhatnak a lóerők. akkor szakértők szerint gyakorlatilag biztos, hogy magunk mögött hagyhatjuk az ezer lóerős álomhatárt. Massa annak ellenére, hogy ezeket az erőforrásokat preferálja a régebbi V8-as motorokkal szemben, még nagyon élvezte a suzukai menetet a két „retro” Ferrarival. 

„Nagyon jó volt, jó volt beülni és visszaemlékezni, milyen volt régen. Az a szerencse, hogy még mindig jó formában vagyok, így pedig végig tudtam menni a pályán! A végén meg sem akartam állni. Szerettem ezeket az autókat is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: