DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Abiteboul támogatja Wolff csapatutasításait

A Renault F1-es főnöke teljes mértékben egyetért azzal, hogy a Mercedes nyílt csapatutasítást alkalmaz, amikor szükséges, így legalább minden tiszta és átlátható, ráadásul profi hozzáállást takar.

Cyril Abiteboul úgy véli, hogy a világbajnokság ezen kritikus szakaszában tökéletes és megfelelő, hogy szükséges esetben csapatutasítást alkalmaz a pontversenyben sokkal jobban álló versenyző javára, ahogy azt például Szocsiban láthattuk. Oroszországban az időmérőn és a futamon is jobban szereplő Valtteri Bottasnak félre kellett állnia Lewis Hamilton elől, hogy a maximális 25 pontot zsebelhesse be a brit.

„Ha megnézzük a gazdasági hátterét a Concorde Egyezménynek, láthatjuk, hogy óriási előnnyel jár, ha valaki megnyeri a konstruktőrök világbajnokságát. Ugyanakkor az átlagemberek csak arra a pilótára fognak emlékezni, aki az egyéniben diadalmaskodott. Az a kérdés, hogyan lehet legjobban összeegyeztetni ezt a két faktort” – nyilatkozta Cyril Abiteboul az Auto Hebdo című lapnak.

Bottas tökéletesen tisztában van azzal, mi a feladata és ezt a Mercedes sem titkolja


Jelenleg Hamilton már 67 pontos fórral rendelkezik fő riválisa, Sebastian Vettellel szemben. Ha Austinban is újra nyerne a brit ász, Vettelnek a második helyen kell végeznie ahhoz, hogy legalább az elméleti esélyét megtartsa a cím megnyerésére. De ez a sansz már rettentően halvány.

A Mercedes is elképesztően jól teljesített az elmúlt másfél hónapban, már 78 egységnyi előnyre tett szert a Ferrarival szemben és már csak négy verseny maradt hátra a szezonból. „Ahogy a Mercedes kezeli a helyzetet, számomra ez a leginkább helyénvaló. Legjobb, ha a csapaton belüli szabályok tökéletesen átláthatók” – tette hozzá a francia szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: