DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen: Nincs miről beszélnem Vettellel

Sebastian Vettel meginvitálta egy kisebb eszmecserére Max Verstappent a Japán Nagydíjon történt újabb ütközésük után. Ebből azonban köszöni, de nem kér a holland pilóta.

Vettel hamar visszajött a meccsbe, miután az időmérőn elkövetett stratégiai botlás miatt csak a 9. helyről kezdhette meg a suzukai futamot. Amikor azonban Verstappent próbálta megelőzni a harmadik pozícióért, összeütköztek, és a német visszaesett a mezőny legvégére, innen pedig már csak ötödiknek tudott felkapaszkodni.

A verseny után azt mondta, hogy elismerésre méltó Verstappen teljesítménye, hiszen nagyon gyors pilóta, de ő azért szeretne beszélni vele az Amerikai Nagydíj előtt.

Maximum a dobogón fognak koccintani


Max Verstappen azonban úgy gondolja, nincs mit megbeszélni a négyszeres világbajnok némettel, aki egyébként sem kereste meg őt azóta: „Nem hívott még fel, de amúgy sem lenne semmi mondanivalóm számára” – szögezte le Verstappen a GPFans számára.

„Jó dolog, hogy keresni akar engem, de nem igazán tudnék ezzel mit kezdeni. Az egy dolog, hogy ő elmondja, mit szeretne, de az meg egy másik, hogy engem érdekel-e ez az egész."

Verstappen a Japán Nagydíjon a harmadik pozícióban ért célba, ami azt jelenti, hogy idén már hetedszer pezsgőzhetett a dobogón, ráadásul a legutóbbi öt versenyen már harmadszor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: