Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 22. hétfő
F1

Hartley végképp eljátszhatta a bizalmat

Bár a suzukai időmérőt követően felcsillanhatott a remény Brendon Hartley-nak, hogy megtarthatja ülését, sajtóértesülések szerint az új-zélandi teljesen kiesett a kosárból. Már csak két név maradt.

Egyre szűkülnek a lehetőségek a pilóták számára, hogy 2019-re versenyzői ülést szerezzenek (vagy éppen megtartsák azt) a Formula-1-ben. Japánban, az eddigi teljesítményekhez képest teljesen váratlanul, Brendon Hartley egészen kitűnő produkcióval rukkolt elő és a hatodik rajtkockát szerezte meg.

Ekkor ő maga is úgy gondolhatta, hogy most már kijön neki a lépés és innentől tartani tudja Pierre Gasly tempóját. Álmai viszont vasárnap igen gyorsan szertefoszlottak, kifejezetten pocsékul jött el a rajttól, több pozíciót veszített, majd a futam során folyamatosan inkább hátrafelé lépdelt és messze a pontszerző helytől, hátul végzett.

Hartley Suzukában szombaton remekelt, de vasárnap megint kudarcot vallott

Az Autobild információi szerint a Toro Rossónál már nincs számításban az alulteljesítő új-zélandi, a Japánban nyújtott versenytempó végképp kizárta őt a jövő évi esélyesek közül. Azt már hivatalosan tudjuk, hogy a faenzaiak egyik versenyzője jövőre, némi meglepetésre a visszatérő Danyiil Kvjat lesz, a másik ülés viszont még kiadó.

Bár korábban nyolc-tíz versenyző nevét is rebesgették, a német lap már csak két esélyest lát, Alexander Albont és Pascal Wehrleint. A thai gyökerekkel rendelkező, brit nemzetiségű Albon eddig remekül teljesített a Formula-2-ben, míg 2016-ban Charles Leclerc legnagyobb riválisa volt a GP3-ban

Wehrlein már rendelkezik két szezonnyi F1-es tapasztalattal. Korábban a Mercedes támogatásával a Manor és a Sauber istállónál versenyzett, de az idei évben nem sikerült egyik csapatnál sem ülést találnia. Immáron nem részese a Mercedes programjának és a jelek szerint könnyen lehet, hogy a Toro Rosso lecsap a fiatal német tehetségre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?