DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso beszólt a versenybíráknak

Fernando Alonso és Lance Stroll is büntetést kapott az első körben történt incidens miatt. A spanyol pilóta nem érzi jogosnak az ítéletet, és élesen bírálta az ellene hozott döntést.

Rögtön a rajt utána az első kör végén keveredett egymás mögé a McLaren és a Williams versenyzője. Az utolsó sikán előtt a 130R-ben Fernando Alonso próbált elmenni Lance Stroll mellett, de helyhiány miatt a kanyar levágására kényszerült. A spanyol szabálytalan előnyszerzésért 5 másodperces büntetést kapott, de a kanadai pilótát is megbüntették, amiért a McLaren versenyzőjét a pálya szélére kényszerítette. Alonso egy, míg Stroll – aki később panaszkodott a kétszeres világbajnokra – két büntetőpontot is felírhat a neve mellé.

Úgy néz ki, Fernando Alonso kezd kiábrándulni az F1-ből, a verseny után rögtön a McLarent ekézte, most pedig a versenybírákon volt a sor: „Amikor egy versenyző elkezd panaszkodni, nehéz meghozni a döntést, de ez a szituáció mutatja, mennyire rossz a Formula-1. Az ember fékez az utolsó kanyarban a külső íven, egy másik srác nem látja, elkezd mentegetőzni, erre az kap büntetést, aki a sóderágyra kényszerül. Ez sajnálatos.”

„Nem látott engem. Ha látott volna, és azt mondja ’lenyomlak a fűre’ az egy másik dolog, de ez csak egy szerencsétlen helyzet volt verseny közben. Igazából nem sok mindenen változtat, mert a 12. hely helyett a 14. pozícióban végeztünk, ez van” – zárta a témát a kétszeres világbajnok.

 alonso-a-stroll-incidensrol-2018



A másik fél, Stroll így látta utólag a szituációt: „Ez csak versenyzés. A 130R körül történt, első körös incidens volt, egy kicsit összeértünk, de ennyi. Ő egyenesen ment, én pedig védekeztem – ez tipikus az első körben.” 

A kérdésre, hogy miért panaszkodott Alonsóról, a Williams versenyzője a következő választ adta: „Nem akartam ennyire keményen beszélni az incidensről, a verseny hevében alakultak így a dolgok, és mindkettőnket megbüntettek.”

„Kaptam egy öt másodperces büntetést, és nagyon elhasználódtak a gumik, azt hittük, hogy a közepesek tovább fogják bírni. Rossz futamon vagyunk túl” – értékelte röviden versenyét a fiatal kanadai.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: