DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel nem hibáztat senkit az elszúrt időmérőért

Sebastian Vettel nem hibáztatja csapatát a Japán Nagydíj időmérő edzéséért, amelyen egy rossz stratégiai döntés után végül csak a kilencedik helyet szerezte meg. Maurizio Arrivabene szerint azonban elfogadhatatlan, ami történt.

Az időmérő edzés harmadik szakaszában mindössze a két Ferrari-pilóta, Kimi Raikkönen és Sebastian Vetttel voltak azok, akik köztes esőgumikon hajtottak az akkor még száraznak tűnő pályára. A rossz időzítés megpecsételte a Ferrarik edzését, hiszen Räikkönen a negyedik, míg Vettel a kilencedik pozíciót szerezte meg a holnapi futamra.

A kvalifikációt követően Sebastian Vettel elmondta, már érezni lehetett a levegőben, hogy esni fog, a gond az volt, hogy az eső öt-hat perccel később eredt el, mint ahogy arra ők számítottak. „Azt hittük, több eső fog jönni, de mivel nem így lett, ezért egyértelműen rossz döntést hoztunk” – foglalta össze röviden a mai kvalifikációt a négyszeres világbajnok, aki ennek ellenére nem hibáztatott senkit a csapatából. „Amikor a körülmények ennyire gyorsan változnak, akár még jól is összejöhetett volna, ezért nem okolhatok senkit sem.”

 



Arra a kérdésre, hogy ki hozta meg ezt a döntést, Vettel nem volt hajlandó bűnbakot keresni, helyette csak annyit válaszolt, hogy közösen határoztak így. „Nyilvánvalóan rosszul időzítettünk, de ahogy már mondtam, ha öt perccel hamarabb kezd esni, mi lettünk volna az okosak. De tekintve, hogy az egészből mi jöttünk ki a legrosszabbul, ezért most mindenki minket tart ostobának. Éppen ezért érzem úgy, hogy meg kell védenem a döntésünket, mert ez egy csapatdöntés volt” – jelentette ki Vettel, aki Esteban Ocon rajtbüntetését követően végül a nyolcadik helyről várhatja a holnapi rajtot.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke viszont nem volt elégedett az időmérő alakulásával, mondván, elfogadhatatlannak tartja az ilyen hibákat.

„Ha őszinte akarok lenni, tekintve a hétvége alakulását, nem vagyok biztos abban, hogy sikerült volna megszerezni a pole-pozíciót ma" – mondta a német RTL-nek Arrivabene. „Soha nem szoktam beleszólni a technikai döntésekbe, de most nagyon csalódott vagyok, mert ami történt, az egyszerűen elfogadhatatlan.” 

Az olasz csapatfőnök azt is elmondta, úgy érzi, a Ferrari hiába az egyik legrégebbi csapat a rajtrácson, néha hiányzik a tapasztalat, a megfelelő érzék a döntések meghozásánál. Arra a kérdésre, hogy kié az utolsó szó a gumiválasztásnál, Vettelhez hasonlóan Arrivabene sem nevezett meg senkit felelősnek. „Nem akarok senkire ujjal mutogatni, hiszen a végső soron én tartozom felelősséggel a döntéseket illetően is.”

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: