Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 17. hétfő
F1

Ricciardo egyenlő bánásmódban részesül

Az utóbbi hónapokban Daniel Ricciardo látványosan gyengébben teljesít, mint Max Verstappen, de a Red Bull csapatfőnöke kiemelte, hogy az ausztrál, távozása ellenére sem szenved hátrányt.

A hétszeres futamgyőztes ausztrál az évad első harmadában két versenyt is megnyert (Kínában és Monacóban) és hatalmas pontelőnyt épített ki csapattársával, Max Verstappennel szemben, ám Montreal óta látványosan megfordultak az erőviszonyok az energiaitalos istállónál, dobogós helyet csak a holland szerzett, Ricciardóval pedig több ízben is kiszúrt a technika.

Nyers tempóban folyamatosan Verstappen tűnik jobbnak az elmúlt időszakban, különösen azóta, hogy a rutinos ausztrál bejelentette, hogy elhagyja a bikákat és jövőre már a gyári Renault istállónál szolgál. Voltak olyan vélemények, miszerint a gárda a bejelentés óta kizárólag a fiatal hollandra fókuszál, de Christian Horner ezt határozottan cáfolja.

Horner szerint Verstappen és Ricciardo most is egyenlők csapaton belül

„Nem, ez egyáltalán nincs így. Továbbra is arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindkét pilótánk a lehető legjobbat hozhassa ki magából és az autóból. Minden egyes nagydíjon egyforma bánásmódban részesülnek” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke a Sky F1 televíziónak.

„Minden azon múlik, hogyan teljesítenek a pályán. Egészen Abu Dhabiig ez is marad a hozzáállásunk.” Korábban elterjedt a hír, hogy az osztrák istálló már nem oszt meg bizonyos adatokat Ricciardóval, aki jövőre már a riválist erősíti, ráadásul a Red Bull és a Renault viszonya finoman szólva sem zökkenőmentes.

A csapatfőnök szerint viszont még mindig nagyon fontos Ricciardo véleménye az autó további fejlesztésének szempontjából. „A létező legtöbbet szeretnénk tanulni. Daniel pedig kitűnő és pontos visszajelzéseket ad. Mindkét pilótánk ugyanolyan fontos számunkra, nem teszünk különbséget” –tette hozzá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?