DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Egész hétvégén szenved a McLaren

Az időmérő is pocsékul sikerült Fernando Alonsónak és Stoffel Vandoorne-nak, akik az utolsó előtti helyekről indulhatnak a futamon, de csak azért, mert Marcus Ericsson balesetet szenvedett a Q1-ben.

Oroszország után Japánban is szenved a McLaren: úgy néz ki, hogy nagyon messze van a tempójuk a pontszerző helyektől, és már az eddig utolsó Williams is jobb teljesítményt nyújt a wokingiaknál. Veszélyben lehet a konstruktőri hatodik helyük, ha továbbra is ilyen eredményeket hoznak.

Fernando Alonso sem elégedett a szombati időmérő után: „Nehéz nap volt. Az utolsó két pozíció a mienk, tehát határozottan nem ez eddig a legjobb teljesítményünk. Az egész hétvégén minden edzésen lassúnak bizonyultunk, bármilyen gumin mentünk ki. Úgy tűnik, ez a pálya még annyira sem fekszik nekünk, mint a többi. Az aero terén sem vagyunk hatékonyak, és itt különösen nagy leszorítóerő és légellenállás kell a hosszú egyenesekben.”

„Tudjuk, mely területeken kell javulnunk, és ez is része volt a munkánknak az utóbbi néhány versenyen. Megpróbáljuk elérni, hogy a jövő évi autó erősebb legyen az ideinél. Az időmérőn az autó egyensúlya jó volt, és nem tűnt úgy, mintha ennél jobb időt találhattunk volna. Most ilyen a tempónk, nehéz lesz a verseny, de megpróbálunk előrejönni hátulról” – zárta a spanyol azzal, hogy ennyi volt ebben a kvalifikációban.

 mclaren_japan_nagydij_idomero



Csapattársa, Stoffel Vandoorne hasonlóan kezdte mondandóját: „Nehéz hétvége ez a számunkra, és úgy gondolom, hogy ez nem nagy meglepetés. Egész hétvégén nem voltunk versenyképesek, és a teljesítményünk hasonló az oroszországihoz. Amikor elérünk az időmérőhöz, nem úgy néz ki, mintha előre tudnánk lépni.”

„Remélhetőleg a verseny egy kicsit jobb lesz, de ez egy olyan pálya, ahol nehéz előzni. Meglátjuk, hogy alakul majd a vasárnap. Remélem, egy kicsit több minden fog történni a futamon, amiből egy kicsit profitálhatnánk, de ez is jelzi, hogy nagy a hátrányunk.”

„Jó lenne, ha meleg időjárás fogadna, mivel ez hólyagosodást okozna a többiek abroncsain. Jók szoktunk lenni az ilyen körülményekben, és akkor, amikor a gumikezelés a kulcs. A stratégia is okozhat különbséget” – árulta el a belga, mi lenne legjobb csapatának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: