DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Óriási Hamilton-fölénnyel indult a japán hétvége

Utolérhetetlennek tűnt a Japán Nagydíj első szabadedzésén a Mercedes, de csapaton belül is egyértelmű volt a különbség a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton számára.

Hűvös időben vette kezdetét a Japán Nagydíj első szabadedzése, az is benne volt a pakliban, hogy megérkezik az eső, ezt pedig a Red Bull vette legkomolyabban, ők diktálták a tempót a gyakorlás elején - ellentétben a Mercedesszel, ahol Lewis Hamilton tíz perccel a kezdést követően még a rollerével közlekedett a paddockban. Az energiaitalosoknál Max Verstappen és Daniel Ricciardo eltérő hátsó szárnyat próbálgatott, emiatt is volt nekik sietősebb a munka, de a hírek szerint a motorbeállításokra is nagy hangsúlyt fektetnek ezen a hétvégén, erre is ideális a pénteki első edzés.

Verstappen 1:30,2-es ideje jónak is tűnt egy darabig, hiszen sem Kimi Raikkönen, sem Hamilton nem tudott ennél gyorsabbat futni, igaz, a brit az itteni legkeményebb, közepes keverékű gumin érkezett meg a pályára - már itt lehetett sejteni, hogy a Szocsiban látott Mercedes-fölény ezen a helyszínen is meglehet, majd ennek bizonyítékául Valtteri Bottas át is vette a vezetést a lágyakon.

Bő fél óra elteltével két veszélyesebb szituációt is láthattunk, Max Verstappen a padlógázas 130R-ben csúszott le a pályáról, de megúszta bukás nélkül, Hamilton pedig kis híján összeütközött Pierre Gaslyval - a listavezető nagy tempóval érkezett meg az utolsó sikánhoz, ahol Gasly nem figyelt és Hamilton reakcióidejére volt szükség, hogy ne történjen baleset. Nem sokkal később Sergio Perez megpördülése borzolta a kedélyeket, de többeknek is meggyűlt a baja a sikánnal, vagy éppen az első szektorral, például Fernando Alonso is megforgott.

Nagyjából fél órával a gyakorlás vége előtt érkezett meg Hamilton első igazi köre a lágy keveréken, ami "helyretette" a többieket: 1:29,6-os ideje négy és fél tizedmásodperccel volt gyorsabb Bottasénál, a szuperlágyon futó Ricciardo majdnem hét tizedet, a két (szintén szuperlágyon köröző) Ferrari pedig majdnem egy másodpercet kapott úgy, hogy a világbajnok tehát az eggyel keményebb gumikat használta.

Erre aztán már nem is tudtak reagálni a többiek, Vettel ugyan még megpróbálkozott egy gyorskörrel, de a sikánnál feltartották és egyébként sem tűnt úgy a részidők alapján, hogy veszélyes lenne Hamiltonra, így a Mercedes hatalmas fölényével indult a hétvége, ráadásul a Ferrari még Ricciardót és a Red Bullt sem tudta legyőzni - azt pedig nem győzzük hangsúlyozni, hogyy Hamiltonék fel sem rakták a szuperlágy abroncsokat.

A középmezőny élén ezúttal Esteban Ocon zárt, majd a Ferrari-motoros Romain Grosjean, Charles Leclerc és Marcus Ericsson fért még be a legjobb tízbe - a Renault-k ezúttal sem brillíroztak, akárcsak a Williamsek és főleg a McLarenek, ahol egyébként Lando Norris dolgozott Stoffel Vandoorna autójában. Érdemes még kiemelni Pierre Gaslyt, aki kilenc tizedmásodperccel volt gyorsabb csapattárrsánál, Brendon Hartley-nál és a tizenegyedik helyre hozta be a Toro Rosso-Hondát.

A második gyakorlást 7:00 és 8:30 között rendezik majd, arról már élő szöveges közvetítéssel is jelentkezünk!

Az első szabadedzés végeredménye:

Hely Pilóta Autó/Motor Köridő Különbség Körök
1 Lewis Hamilton Mercedes 1m28.691s - 25
2 Valtteri Bottas Mercedes 1m29.137s 0.446s 26
3 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m29.373s 0.682s 32
4 Kimi Raikkonen Ferrari 1m29.627s 0.936s 20
5 Sebastian Vettel Ferrari 1m29.685s 0.994s 20
6 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m29.841s 1.150s 30
7 Esteban Ocon Force India/Mercedes 1m30.591s 1.900s 28
8 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m30.814s 2.123s 22
9 Charles Leclerc Sauber/Ferrari 1m30.929s 2.238s 27
10 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m31.073s 2.382s 29
11 Pierre Gasly Toro Rosso/Honda 1m31.073s 2.382s 20
12 Carlos Sainz Renault 1m31.100s 2.409s 23
13 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m31.272s 2.581s 29
14 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1m31.274s 2.583s 28
15 Nico Hulkenberg Renault 1m31.418s 2.727s 18
16 Lance Stroll Williams/Mercedes 1m31.508s 2.817s 27
17 Brendon Hartley Toro Rosso/Honda 1m31.908s 3.217s 23
18 Fernando Alonso McLaren/Renault 1m32.034s 3.343s 21
19 Sergey Sirotkin Williams/Mercedes 1m32.513s 3.822s 26
20 Lando Norris McLaren/Renault 1m32.683s 3.992s 30

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: