DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Berger alig várja a Leclerc-Vettel párharcot

Gerhard Berger már előre dörzsöli a tenyerét a következő évekre tekintve. A legérdekesebb párharcnak a rutinos Vettel és a zöldfülű Leclerc csatáját várja, az ifjonc felérhet a világbajnokra.

A Toro Rosso csapatfőnökeként az egykori F1-es pilótának, Gerhard Bergernek igen nagy szerepe volt abban, hogy az akkor mindössze huszadik életévében járó Sebastian Vettel karrierje elkezdődhetett. Az első, igazán nagy dobása a 2008-as Olasz Nagydíj megnyerése volt a középmezőnybe való Toro Rossóval, később négy világbajnoki címet szerzett, már a Red Bull színeiben.

A Ferrari utoljára 2006-ban szavazott bizalmat igazán fiatal pilótának, akkor a 24 éves Felipe Massa kapott lehetőséget Michael Schumacher mellett és időnként sikerült is kitűnnie a brazilnak. Most Charles Leclerc-rel egy sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét a Scuderia, jövőre csak 21 esztendős lesz a monacói, ám a tehetsége vitathatatlan.

Vajon hogyan alakul az elkövetkezendő időszak a vörös istállónál? „Nagyon érdekes páros lesz. Leclerc nagyszerű pilóta, de úgy vélem, az első évet inkább nagyrészt a tanulásnak szenteli, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön. Mindig vannak ilyen időszakok, legyen szó akár a Ferrariról, a Mercedesről, vagy a Red Bullról” – idézi Gerhard Bergert a Speedweek.com szakoldal.

Charles Leclerc és Sebastian Vettel párharca ígéretes lesz jövőre


„Időnként a juniorok jobban teljesítenek, időnként kevésbé jól. A Red Bull jó lóra tett Vettellel és most Verstappennel is. A Ferrarinál pedig hamarosan meglátjuk, de úgy vélem, az első évben még Vettelnél lesz az előny. A McLaren-Mercedes is jól tette, amikor Lewis Hamiltont leigazolta."

Mi a helyzet a többi fiatallal? Lance Stroll az édesapja pénzével jutott el a Formula-1-ig, most pedig a Force Indiához készül, szintén a pénzügyi háttérnek köszönhetően. „Ez is a Formula-1 része. Annak idején Ayrton Sennának is kellettek szponzorok ahhoz, hogy bekerüljön, aztán látjuk, meddig jutott. Ebben semmi új nincs.”

„Annak nagyon nem örülök, hogy Esteban Ocon a partvonalra kerülhet ilyen tehetséggel, ebben a fiatal pilótában nagyon sok van. Toto Wolffhoz, a Mercedes csapatfőnökéhez fordulok és annyit mondok: Toto, biztosítsd számára az egyik autódat!” – tért ki a tehetséges franciára Berger.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: