DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Red Bull már 2019-cel és a Hondával törődik

Dr. Helmut Marko szerint el kell fogadniuk, hogy idén kikaptak, a következő szezontól viszont sokat várnak: nagyon bíznak a Hondában és abban, hogy újra az F1-es világbajnoki címért küzdhetnek.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull istálló tanácsadója azt mondta a Kronen Zeitungnak, hogy a csapatnál már a 2019-es autó fejlesztésére koncentrálnak és elengedték az idei évet - nem látják sok értelmét pénzt, időt, energiát ölni ebbe a szezonba, főleg, hogy jövőre az aerodinamikai változások mellett a Honda-erőforrás is komoly újdonság lesz náluk.

"Visszaugrottunk a valóságba, lemaradtunk a Ferrari és a Mercedes mögött. Természetesen a lehető legjobban akarjuk lezárni az idei szezont, de most már egyértelműen 2019-re koncentrálunk" - idézi Markót a lap, amelynek azt is elmondta, hogy a Hondával kapcsolatban pozitív előérzete van a csapatnak.

2019



"Extrém elhivatottságot és nagy energiát látunk a Honda részéről, ahogy a miénkről is. Szingapúr után több vezetőnk is elrepült Tokióba, ahol egyre erősödő volt az ötlet- és véleménycsere. Ez az első alkalom, hogy a Red Bull mögött ott áll egy motorgyártó" - magyarázta. "A Honda főhadiszállása tizenöt percre van tőlünk. A múltban várnunk kellett arra, hogy mit tervez a Renault, most viszont mi vagyunk a középpontban."

"Eddig jó számok érkeztek a gyárból és a Honda élvezi annak előnyeit, hogy négy autóval dolgozhat. Készen fogunk állni 2019-re időben, már az elejétől versenyképesek akarunk lenni és a győzelmekért harcolni. Hogy ez elég lesz-e a világbajnoki címhez, azt most nem tudom megmondani, de muszáj, hogy ez legyen a célunk" - zárta gondolatait.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: