DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Ott végeztünk, amit megérdemeltünk

A McLaren végig alárendelt szerepet játszott az Orosz Nagydíjon, a pontszerzés reménye nélkül intették le mindkét pilótát. Fernando Alonso a csodára várt, de úgy véli, reális a helyezésük.

Tizenöt-húsz évvel ezelőtt az első helyekért harcoltak, most pedig az utolsó pozíciókért csatáznak, az időmérő edzés végén rossz volt ránézni a Q1 eredményére, az utolsó öt hely valamelyikén ugyanis idén már nem először a két Williams és a két McLaren tanyázott.

Különleges stratégiával próbáltak némi előnyt szerezni a McLarennél, de Fernando Alonso korai kerékcseréje sem hozott változást, utána sem történt semmi említésre méltó, amivel feljebb zárkózhattak volna, így messze a pontszerző helyektől intették le a wokingiak mindkét autóját. Igaz, az időmérő edzés után a futamon is a veterán spanyol végzett előrébb, mint csapattársa.

Fernando Alonso már Japánra gondol, Szocsiban nem sok babér termett


Fernando Alonso utolsó futamai dicstelenül zárhatják le F1-es pályafutását, ha nem sikerül valamennyit javítania a McLarennek, Szocsiban is mindössze a tizennegyedik helyen végzett. „Vártunk, hátha történik valami. Jóval korábban álltunk ki kerékcserére, hátha a riválisokat is korai bokszkiállásra kényszeríthetjük” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

„Az volt a célunk, hogy a többiek teljesen elhasználják a gumijaikat, de számunkra rosszul jött, hogy a lágy keverék gyakorlatilag az egész versenytávot végigbírta.” Max Verstappen bizonyította ezt a legjobban, aki a hátsó sorokból lággyal startolt el és könnyedén elment negyven kört is az 53 körös versenyből, mielőtt kiállt volna ultralágyakért.

A szingapúri nyolcadik helyezést követően csalódás a mostani tizennegyedik? „A 14. helyet érdemeltük, amennyiben nem történik semmi előttünk. Tudtuk, hogy nyers erőből nagyon nehéz dolgunk lenne. Nem szereztünk pontot, de remélhetőleg a következő versenyen újra sikerülni fog” – tette hozzá Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: