DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Csapatutasítással győzött Hamilton, Verstappen parádézott Szocsiban

Nem volt híján az akciónak az Orosz Nagydíj: Vettel és Hamilton pályán csatázott, Bottas elengedte csapattársát, Verstappen pedig sorban előzte az ellenfeleket a mezőny végéről 21. születésnapján.

Nagy helyezkedés követte az Orosz Nagydíj rajtját: Sebastian Vettel a harmadik rajtkockából jobban lőtt ki, mint Lewis Hamilton, ellenfele mellé ért, a 2-es kanyarba vezető hosszú padlógázas szakasz második felében azonban Hamilton leszakította, majd a szélárnyékot használva ért be a pole-pozícióból rajtoló csapattárs, Valtteri Bottas mellé. A következő kombinációkban újból Vettel került közel világbajnoki riválisához, végül azonban nem változott a sorrend: Bottas, Hamilton, Vettel és Raikkönen maradtak rajthelyükön az első négyben.



Mögöttük a második körben már Charles Leclerc haladt az Alfa Romeo Sauberrel, a monacói az előle induló Esteban Ocont és Kevin Magnussent is megelőzte. Az igazi előzésparádét azonban a rajtbüntetése miatt 19. helyről induló Max Verstappen szolgáltatta. Játszi könnyedséggel átlépve a riválisokat a harmadik körben pontszerző helyen haladt.

Annak ellenére, hogy a 21. születésnapját ünneplő holland lágy abroncson haladt, a pontszerző helyen levő középcsapatok pilótái pedig hiperlágyon, ugyanolyan könnyedséggel előzte a Force Indiákat, Haasokat és Saubereket, mint hátrébb a McLareneket, Williamseket és Renault-kat: az ötödik helyezés és Leclerc a 8. körben volt meg. Ekkor már 20 másodperc hátrányt halmozott össze a vezető Bottasszal képest. Összehasonlításként a mellőle induló csapattárs, Daniel Ricciardo ekkor a 12. helyen tartott.

A középmezőny tagjainak többsége már az első tíz körben kereket cserélt: az első négyesből Valtteri Bottas a 12. kör végén nyitotta a kiállásokat, az ultralágyat lágy keverékre cserélte a Mercedes stábja. Vettel egy, Hamilton két körrel később érkezett: a Ferrari sikeresen a Mercedes elé vágott, Bottas–Vettel–Hamilton sorrend alakult ki, méghozzá szoros egymásutánban.

A riválisa nyakában loholó Hamilton előbb a célegyenesben, DRS-sel próbálkozott, Vettel ott azonban védekezett, nem múlt sokon, hogy a két autó összeütközzön. Hamilton aztán a nyújtott 3-as kanyarban pozícióba került, a 4-esben pedig megelőzte ellenfelét. Vettel Hamilton által is kifogásolt védekezését – többszöri irányváltással – vizsgálták, de nem büntettek érte.

Néhány körön át Raikkönen vezetett, majd a finn kiállása után, a 19. körben Verstappen vette át az első helyet – tartós lágy abroncsai azt jelentették, hogy még hosszú időt tölthet ebben a helyzetben. Mögötte a 25. körben történt fontos manőver: Bottas félrehúzódott, hogy Hamilton átvehesse tőle a második pozíciót, amely elméletben a vezető helynek felelt meg. Bottas a rádión később számonkérte csapatát: a Mercedes azzal magyarázta a helycserét, hogy szemcsésedés alakult ki Hamilton gumijain, ezért nem akarták, hogy közvetlenül Vettel legyen mögötte.

Verstappen előnye már a helycsere idején 3 másodperc alá csökkent, ezt követően azonban egészen kiállásáig 2-3 szekundum között maradt, leszámítva egy alkalmat kevéssel kiállása előtt, mikor Hamilton a közelébe ért és előzéssel is próbálkozott, de nem járt sikerrel. Vertappen viseltes lágy abroncsát a 43. körben cserélték le, az utolsó tíz körre hiperlágy keveréket kapott. Az ötödik helyre tért vissza, 14 másodperc hátrányt kellett volna ledolgoznia Raikkönenhez képest.

Az élen a Mercedes csapatutasítása után nem történt változás: Hamilton nyerte az Orosz Nagydíjat Bottas előtt: a finn rádióban feltett kérdése elárulta, bízott abban, hogy a végén visszacserélik a pozíciókat. Harmadik helyen végzett Vettel, akinek hátránya újabb 10 ponttal nőtt a bajnokságban. Raikkönen megszerezte a negyedik helyet: Verstappen friss gumikkal sem tudott a közelébe érni. A másik Red Bull-lal Ricciardo simán megszerezte a hatodik helyezést, de nem azzal a bravúros szerepléssel zárkózott fel, mint csapattársa, akitől több mint 40 másodperccel lemaradt. Saját bokszkiállása során az első szárnyat is lecserélték: ez is szerepet játszott hátrányában.

Leclerc végül megszerezte a hetedik helyet, a második kört követően csak a két Red Bull tudott elé furakodni. A nyolcadik pozícióban Magnussen végzett: a Racing Point Force India mindent megtett, hogy megszerezzék a jobb helyezést, egy időre még Pereznek is átengedték Ocon helyét (majd visszacserélték az autókat), de a csapatnak csak az utolsó két pontszerző pozíció jutott.

A Renault a Red Bull-lal megegyező taktikával versenyzett, és megpróbálkozott elhúzni kiállását a lágy abronccsal, de nem ért pontokat a kockázatvállalás, Nico Hülkenberg a 12. pozícióban végzett. A futamnak csupán két kiesője volt: mindkét Toro Rosso az első körökben búcsúzott.

A verseny eseményei percről percre élő közvetítésünkben.

Az Orosz Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő/Hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:27:25.181
2 Valtteri Bottas Mercedes 2.545
3 Sebastian Vettel Ferrari 7.487
4 Kimi Raikkönen Ferrari 16.543
5 Max Verstappen Red Bull/Renault 31.026
6 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1:20.451
7 Charles Leclerc Sauber/Ferrari 1:38.390
8 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1 kör
9 Esteban Ocon Force India/Mercedes 1 kör
10 Sergio Perez Force India/Mercedes 1 kör
11 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1 kör
12 Nico Hülkenberg Renault 1 kör
13 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1 kör
14 Fernando Alonso McLaren/Renault 1 kör
15 Lance Stroll Williams/Mercedes 1 kör
16 Stoffel Vandoorne McLaren/Renault 2 kör
17 Carlos Sainz Renault 2 kör
18 Szergej Szirotkin Williams/Mercedes 2 kör
- Pierre Gasly Toro Rosso/Honda fékhiba
- Brendon Hartley Toro Rosso/Honda fékhiba
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: