DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Az F2 izgalmasabb, mint a nonszensz időmérő

Az Orosz Nagydíj kvalifikációs edzésén visszaütöttek a jelenlegi szabályok. A Q2-ben tizenötből öten ki sem mentek a pályára, Fernando Alonso szerint a Formula-2 több izgalmat tartogat a nézőknek.

A mezőny negyedrésze, azaz öt autó kap(ott) rajtbüntetést Szocsiban, ez pedig már a pénteki edzések alatt is ismert volt. A két Red Bull, a két Toro Rosso, illetve Fernando Alonso McLaren-Renault-ja kerül a rajtrács végére. A szingapúri eseményeket látva már előre úgy gondolkodott több istálló is, hogy a 11-12. rajthely sokkal jobb (a szabad gumiválasztás miatt), mint például egy nyolcadik-kilencedik.

Pierre Gasly és a két Red Bull bejutottak ugyan a kvalifikáció második szakaszába, ám ott nem futottak feleslegesen mért kört. A két Renault esetében pedig úgy gondolta a vezetőség, hogy így biztosított a 11. és 12. rajtpozíció, így ők sem tették tiszteletüket a pályán ebben az időszakban.

Ez viszont meglehetősen unalmas Q2-t hozott mivel tíz autó körözött a tíz továbbjutó helyért, aki egyetlen mért kört is megtett, biztos lehetett abban, hogy továbbjut a legjobb tíz közé. Valóban így is történt, Marcus Ericsson bravúrja így kicsit más megvilágítás alá esik. Fernando Alonso elsősorban a nézőket sajnálja.

Fernando Alonso szerint a szabályok miatt a nézők kevesebb izgalomban részesülnek


„Számunkra semmi gond ezzel, mi ehhez szoktunk hozzá és ezt a logikát követjük. Ugyanakkor a rajongóknak ez problémát jelenthet. Meg kellene kérdezni őket, hogy mit gondolnak a nonszensz Q1-ről és az egyáltalán nem fontos Q2-ről. De legalább élvezhették a Formula-2-es futamot, egyértelműen ez volt a szombati nap legérdekesebb része a nézők számára” – jelentette ki Alonso.

Nico Hülkenberg sem volt elragadtatva az időmérős stratégiától, de tudja, hogy ez a játék része és segít a vasárnapi futamon. „Unalmasabb volt, mint bármi eddig. Az ember nem így akar nekivágni a kvalifikációnak. De néha bele kell menni a játékokba, hogy másnap jobban jöhessünk ki a végén belőle, ezért azt tettük szombaton, amit tennünk kellett” – ismerte el a rutinos német pilóta.

Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója szerint viszont ez mindenképpen megkeveri a kártyákat vasárnapra, mivel a különböző stratégiák érdekesebbé tehetik a versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: