DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Exkluzív: Ezúttal nem jött a Hamilton-varázslat

Na, ez nem volt benne a pakliban! Vagy mégis? Valtteri Bottas mostanában nem volt harapós formában, így a finntől nem feltétlenül lehetett pole-ra számítani, mégis megcsinálta: ezzel folytatott egy jó sorozatot, azt, hogy eddigi F1-es pályafutása során még soha nem kapott ki egyetlen csapattársától sem oroszországi időmérő edzésen.

Az, hogy a Mercedes meghatározó erő Szocsiban, nem különösebben meglepő, hiszen az Olimpiai Parkban kialakított pályán a 2014-es premier óta még egyetlen másik csapat sem tudott nyerni, ráadásul a csillagosok ígéretes teljesítménnyel rukkoltak elő a nyitónapon is. Csak éppen nem Bottas, hanem Lewis Hamilton révén, a vasárnapi futamon a finn mégis a karrierje ötödik vb-címére hajtó csapattárs elé sorakozhat majd fel a rajtrácson.

Az első győzelmét tavaly ugyanitt megszerző északi pilóta a kvalifikáció utolsó szegmensére tartogatta a robbanószert: noha egész hétvégén Hamilton mögött portyázott, már az első próbálkozása során az élre állt. Hamilton megpróbálkozott a Szingapúrban már látott csillámporral, de ezúttal nem jött össze neki: a brit a pálya első szektorában ugyan szárnyalt, de a 7-es kanyart túlvállalta, így nem sikerült az élre ugrania. Ezzel szemben Bottas tovább faragta a köridőt, így 1:31,387-es körével bebiztosította idei második, karrierje hatodik rajtelsőségét.

A83I0858_1



„Legutóbb Ausztriában indultam hasonlóan előkelő helyről, így most nagyon jó érzéseim vannak” – örvendezett a finn, aki saját bevallása szerint a kvalifikáció során minden egyes körben sikerült javulást elérnie. „Örülök ennek az eredménynek, de a legfontosabb a holnap lesz. A rajt döntő fontosságúnak ígérkezik, nagyon jól kell indulnunk, mert a 2-es kanyarhoz vezető egyenes roppant hosszú, így ha valaki mögöttünk jól rajtol, könnyen elénk kerülhet.”

Hamilton hátránya a hiba ellenére is csak 0,145 másodperc volt Bottashoz képest, aki előtt kalapot emelt: „Hibáztam, ennyi. Megvolt a tempóm a pole-pozícióhoz, de Valtteri ma jobb munkát végzett. Holnap jól kell rajtolnunk és az irányításunk alatt kell tartanunk a futamot” – fogalmazott a brit, aki 40 ponttal előzi meg a bajnoki tabellán a Ferrari zászlóvivőjét, Sebastian Vettelt, aki a 3. helyen zárta a kvalifikációt, több mint fél másodperces hátránnyal. Bár a nyitónap végén sokan úgy sejtették, hogy a Ferrari csupán vakít, azért nem voltak közelebb a Mercedesekhez, a vörösöknek ezúttal sem volt muníciója, ráadásul az egyébként is nehéz helyzetben lévő német esélyeit – saját meglátása szerint – rontja az is, hogy a pályát a tavalyi futam óta itt-ott újraaszfaltozták, ennek következtében pedig az első három rajtkocka megújult aszfaltra került. Egészen pontosan: Vettel autójának első kerekei az új, a hátsók viszont a régi aszfalton állnak majd a rajt pillanatában…

A83I1028_1

„Ez nincs jól így, ha már aszfaltoztak, akkor az egész rajtrácsot újra kellett volna aszfaltozni…” – kesergett a hátránya megfaragására pályázó négyszeres világbajnok, aki nem tudott pontos magyarázattal szolgálni arra, hogy miért maradtak le a Mercedestől: „Őszintén szólva az autó nagyon jó volt. A balanszra sem lehetett panasz, szerintem a Q3-ra állt össze igazán, így ki tudtam hozni belőle, ami benne volt. Egy vagy két tizedet kisebb hibák miatt benne hagytam a körben, de az autóval elégedett voltam. Szerintem ma kihoztuk belőle, amit lehetett. Hogy mi lesz holnap? Soha nem tudhatjuk. Megyünk és versenyzünk. Épp mókáztam Valtterivel, hogy emlékezzen rá, mi volt tavaly, amikor a harmadik helyről startolt, én pedig az élről. Soha nem lehet tudni. A rajt sok mindent meghatároz majd. Meglátjuk” – fogalmazott a német, akit márkatársa, Kimi Räikkönen követ majd a rajtrácson.

Mivel a hajtásláncelemek cseréje miatt a Red Bullokra egyébként is rajtbüntetés vár, az energiaitalosok a Q2-ben nem is teljesítettek mért kört, ennek köszönhetően a második vonal jelesebb képviselői előkelőbb helyekért hadakozhattak. A legjobb teljesítményt a Haas versenyzője, Kevin Magnussen nyújtotta, aki az 5. helyre kvalifikálta magát és utólag elismerte: saját magának is komoly meglepetést okozott. „Fel sem merült bennem, hogy ilyen tempónk lehet” – adott hangot meglepettségének a dán. „Úgy gondoltam, hogy szoros meccset vívunk majd a többiekkel, hiszen alkalomadtán a Sauber is nagyon jól muzsikált. Összességében véve remek nap volt, nagyon jól összejött az utolsó köröm.”

A vasárnapi derbi komoly csatát is hozhat, a népes és lelkes orosz nézősereg legnagyobb örömére. Nekik egyébként már ma is volt minek örülni, hiszen a nap azzal indult, hogy a Toro Rosso bejelentette: az utóbbi napok pletykái nem alaptalanok, Danyiil Kvjat 2019-ben valóban visszatér a különítményhez, így akár az is megtörténhet, hogy nem egyfős lesz az orosz versenyzői kontingens az F1-ben…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: