DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Perez: Nehéz látni ezekben a tükrökben

Sergio Perez legutóbb Szingapúrban Esteban Oconnal és Szergej Szirotkinnal is ütközött. A másodikért büntetésben is részesült, ám úgy érzi, nem nagy ügy. Hibáját elismerte, ezzel le is zárná az ügyet.

Már az első kör harmadik kanyarjában összeakaszkodott a két Force India Szingapúrban, a koccanásból a francia húzta a rövidebbet, mert nekicsapódott a falnak és azonnal fel is kellett adnia a versenyt. A nem jól megválasztott gumitaktika miatt azonban a mexikói hányattatásai sem értek véget ezzel.

Hosszú körökre beragadt a jóval lassabb Szergej Szirotkin mögé, akit képtelen volt megelőzni, addigra pedig az alternatív taktikával rendelkező vetélytársak mind elé kerültek. Végül, amikor nagy nehezen mégis sikerült megelőznie a Williams orosz pilótáját, akkor sok szakértő szerint szándékosan ráhúzott balra Szirotkin autójára.

Perez elnézést kért és lezártnak tekinti a múltkori ütközés(ek) ügyét


Ebben az esetben azonban a Force India pilótája járt pórul, defektet kapott (bár a Williams is megsérült, emiatt nehezebben lehetett irányítani), majd egy büntetést is kiróttak rá. „Igen, visszanéztem a balesetet, de kívülről sokkal rosszabbnak nézett ki, mint amilyen valójában volt” – nyilatkozta Sergio Perez Szocsiban.

„Ezekkel a tükrökkel nagyon nehéz látni, mi van mögöttünk, nincs viszonyítási pontunk. Úgy hittem, már az első kanyarban befejeztem a manővert, ráadásul a rádión is beszéltem éppen abban a pillanatban. Egyszerűen rosszul mértem fel, pontosan hol van (Szirotkin).”

„Megpróbáltam a fékezési pont előtt becsukni a kaput, de még túl közel volt hozzám. Természetesen az én hibám volt, megkaptam érte a büntetésem, ami jogos is volt. Nemigen tudok többet tenni, minthogy elfogadom, hogy az én hibámból történt” – tette hozzá Perez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: