DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Norris számára figyelmeztetés elődje sorsa

Hiába teljesít valaki kiugróan a juniorsorozatokban, a Formula-1-ben nagyon gyorsan félresiklik egy karrier. Johnny Herbert szerint Stoffel Vandoorne menesztése intő jel lehet Lando Norrisnak is.

A száguldó cirkuszba kerülés előtti években Vandoorne kiugró tehetségként remekelt mindenhol, ahol csak megfordult. 2012-ben elsőként zárta a Formula Renault Európa Kupát, majd másodikként végzett a Formula Renault 3,5-ben, majd a GP2-ben zsinórban kétszer is. 2015-ben domináns teljesítménnyel nyerte a Formula-1 előszobáját.

Ekkor tesztpilótai szerepben már az F1-ben volt, de egy évet „kényszerűen” eltöltött a japán Super Formula-szériában, mielőtt első teljes szezonját megkezdhette 2017-ben a McLarennél. Sok öröme nem volt a száguldó cirkuszban, tavaly és idén is látványosan elmaradt Fernando Alonso teljesítményétől (igaz, éppen a McLaren legrosszabb időszakában került a csapathoz).

Két szerencsétlen szezont követően a McLaren hivatalosan is közölte, nem tartanak igényt a belga pilótára. Mivel Alonso is elhagyja a gárdát, így a wokingiak jövőre teljesen új felállásban, Carlos Sainzcal és az újonc Lando Norrisszal gurulnak pályára. De vajon a fiatal angolnak több szerencséje lesz, mint elődjének?

Jobb, ha szokjuk a látványt, Lando Norris a McLarennél versenyez 2019-től


Az egykori F1-es pilóta, jelenleg a Sky Sportsnál dolgozó szakértő, Johnny Herbert figyelemmel kíséri két ifjú tehetség, George Russell és Lando Norris sorsát. „Remélem, ez jó jel, hogy ilyen fiatalon is bekerülhetnek a Formula-1-be (bár Russellnek erre még várnia kell). De mindig szem előtt kell tartani Stoffel Vandoorne történetét. Vegyük például Landót, akinek sosem szabad elfelejtenie elődje félresiklását. Nem arról szól a dolog, hogy egy könnyű forgatókönyv szerint mindig minden sikerülni fog” – nyilatkozta Johnny Herbert.

„Vandoorne-nak korábban, az együléses kategóriákban csodálatos karrierje volt, bekerült a Formula-1-be, ahol sajnos egyáltalán nem így folytatódott számára a sztori. Ki kell használni a lehetőségeket. Igen, fiatalok, de ez nem számít. Ha nem hozod az elvárt eredményt, máris kikerülsz a körből. Onnantól végképp nehéz, kivéve, ha van egy rakás pénzed ahhoz, hogy ismét visszatérj.”

„George Russell? Ha így folytatja George az F2-ben, megnyeri a bajnokságot és remélem, hogy így történik, akkor úgy vélem, járna neki is egy ülés az F1-ben. A Formula-2-ben hozzászoknak a kemény, szoros csatákhoz, ami előnyt jelenthet az F1-ben is” – tette hozzá Herbert.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: