DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sainz nem írná le a Force Indiát

Bár már csak hat futam van hátra a szezonból, Carlos Sainz úgy véli, fenyegetést jelenthet a Force India a negyedik helyért folytatott harcban. A spanyol pilóta a Renault gyengeségét is megnevezte.

Mióta megtörtént a tulajdonosváltás a Force Indiánál, remekel a csapat: úgy tűnik a bizonytalanság megszűnése óriási löketet adott mindenkinek az alakulatnál. Bár Szingapúrban nulláztak, Belgiumban és Olaszországban ők voltak ott a három nagycsapat mögött.

A lemaradásuk hatalmas, 59 pontra vannak a Renault-tól, és már csak hat hétvégén lehet javítani, Carlos Sainz mégsem írná le őket teljesen: „A célunk a negyedik hely a bajnokságban, és ha nem nullázzák le a pontjaikat (a tulajdonosváltáskor), már előttünk lennének. Nagyon óvatosnak kell lennünk a Force Indiával. Tudjuk, hogy a szezon második felére mindig felélénkülnek, és ezt megint bizonyították. Most ráadásul egy kis pénzhez is jutottak.”

Annak ellenére, hogy Szingapúrban nem szereztek pontot, Sainz szerint a tempójuk így is jobb volt az övékénél: „Egy olyan pályán, mint Szingapúr, azt vártuk, hogy előttük leszünk, de nem így történt.”

 sainz-a-forceindiarol-2018



„Tudjuk, hogy az autónk erős az alacsony sebességű kanyarokban, mivel ott jó a tapadásunk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a kerékvetőkkel és a huplikkal tarkított pályákon hátrányban vagyunk a többiekhez képest. Dolgozunk ezen, de talán még mindig ez a legnagyobb probléma” – folytatta a Renault gyengeségével a spanyol.

„A legfontosabb a motor, de megragadtunk a B-specifikációnál (a váltás büntetésekkel járna), a többiek pedig nagyot léptek előre az évben, amire mi nem voltunk képesek. Mindent bele kell adnunk, ha meg akarjuk tartani a negyedik helyet. Kemény lesz a szezon hátralévő része” – tekintett előre Sainz, de így is alakulatának van a legnagyobb esélye a három nagycsapat mögötti pozícióra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: