DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hakkinen teljesen megérti Raikkönent

Mindketten finnek, mindketten világbajnokok, ám harminc felett egészen másképp döntöttek a jövőjükről. Mika Hakkinen szerint honfitársa versenyzési vágya semmit sem csökkent, így jó, hogy marad.

Nagyon sokan elcsodálkoztak azon, hogy Kimi Raikkönen nem vonult vissza azok után, hogy a Ferrari Monzában közölte vele, a szezon után vége, nincs maradása tovább a Ferrarinál. Ráadásul rögtön két évre írt alá a felfelé törekvő Alfa Romeo-Sauberhez, ami mindkét fél számára kölcsönös előnyökkel járhat.

Mika Hakkinen egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy a jégember harminckilenc évesen sem akasztja szögre bukósisakját, sokkal inkább csodálja azt, hogy így közel a negyvenhez még ennyire éhezik a sikerre és ennyire élvezi a versenyzést. Hakkinen már 33 esztendősen azt érezte, kiégett, már nincs motivációja, ezért abban az évben vissza is vonult. Nem úgy Kimi Raikkönen, aki kiégésnek semmi jelét nem mutatja.

Az 1998-ban és 1999-ben világbajnoki címet szerző finn számára húsz futamgyőzelem után 2001 jelentette a végállomást. „Az akkumulátoraim kimerültek, a Michael Schumacher elleni, hosszú éveken át tartó küzdelem teljesen kifacsart. ’98-ban és ’99-ben sikerült legyőznünk Michaelt, 2000-ben nem jött össze. 2001 már csak egy fáradt szenvedés volt számomra, éreztem is, hogy ideje, hogy elmenjek” – emlékezett vissza a sportszerűségéről is híres Mika Hakkinen a Speedweek.com szakoldalon.

Tizenegy éve lett világbajnok Raikkönen, de továbbra is fűti a versenyzési vágy


2007 világbajnoka teljesen más utat jár be. Hamarosan betölti a harminckilencet, de úgy gondolta, a Ferrari után is van élet. Kétéves szerződést írt alá első F1-es csapatával, a Sauberrel, ahová 17 év után tér majd vissza. „Sokak számára meglepetés, hogy Kimi további két évig a száguldó cirkusz mezőnyének tagja marad az Alfa Romeo-Sauberrel. Számomra viszont ez két dolgot mutat meg. Először is, hogy Kimi semmit sem veszített a versenyzés iránti szeretetéből, másrészt pedig a Saubernek komoly ambíciói vannak.”

„Egy Formula-1-es pilótának minden reggel úgy kell ébrednie, hogy tisztában van a céljaival. Ha egyszer is úgy ébredsz, hogy már nincs meg az étvágyad a versenyzésre, rögtön abba kell hagynod. Nekem harminchárom éves koromban jött el ez a pillanat. Amikor Kimi megkezdi majd harmadik sauberes idényét, már túl lesz a negyvenen is. Ugyanakkor az életkor semmilyen törésvonalat nem jelent, jóval fontosabb a vágy.”

„A sebességéről nincs is mit beszélnünk, Monzában megszerezte a pole-pozíciót, Szingapúrban pedig a második edzés leggyorsabbja volt. Olyan istállóhoz szerződik, ahol tárt karokkal várják és örülnek, hogy Kimi náluk dolgozik majd. Ez az egész történet a Formula-1 számára rendkívül pozitív.”

A 2001-es, imolai időmérő az újonc Raikkönennel és Alonsóval

„2001-ben a Saubernél kezdte pályafutását. Az elmúlt években meglehetősen alulteljesített az istálló, ám az Alfa Romeo megérkezésével minden megváltozott, remek főszponzort fogott ki a gárda. A háttér már megvan, Kimi pedig segíteni fog nekik, hogy újabb szintet lépjenek. Nem hiszem, hogy versenyeket nyernek majd, de rendszeres pontszerzővé válhatnak, valamint a nagyobb csapatoknak is borsot törhetnek az orruk alá. Nagyon izgatott vagyok, hogy lássam, mire megy ez az új szövetség” – tekintett előre Mika Hakkinen.

Milyen év végi helyezéseket ért el eddigi pályafutása során Kimi Raikkönen?

2001: Sauber (10. hely)

2002: McLaren (6.)
2003: McLaren (2.)
2004: McLaren (7.)
2005: McLaren (2.)
2006: McLaren (5.)

2007: Ferrari (1.)
2008: Ferrari (3.)
2009: Ferrari (6.)

2012: Lotus (3.)
2013: Lotus (5.)

2014: Ferrari (12.)
2015: Ferrari (4.)
2016: Ferrari (6.)
2017: Ferrari (4.)
2018: Ferrari (jelenleg 3.)

2019-2020: Alfa Romeo-Sauber (?)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: