DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ecclestone: Schumacher idejében ez nem történt volna meg

A Formula-1 korábbi első embere úgy látja, a Ferrari hibája, hogy Vettel ekkora hátrányba került. Szerinte a világbajnoki cím már eldőlt, de Schumacher idejében ilyesmi nem történt volna meg.

Bernie Ecclestone mindig is elég markánsan tudta kifejteni az álláspontját minden üggyel kapcsolatosan, most pedig Svájcban tett látogatása során a helyi Blick újságnak adott egy nyilatkozatot, melyben semmi kétséget sem hagy afelől, hogy szerinte kinek a hibája is az, hogy bár a Ferrarié (talán) a legjobb autó idén, mégis ekkora lemaradásban van Vettel Hamiltonhoz képest.

„Vettelt – sajnálatos módon – cserben hagyta a Ferrari. Ez történt Monzában, aztán pedig Szingapúrban is, amikor túl korán hívták ki a bokszba. Ilyesmi sohasem történt volna meg a Ferrarinál a Schumacher-féle időkben! Igazából így ezen az éven már minden eldőlt: Hamilton lesz a világbajnok” – jelentette ki Bernie Ecclestone.

Schumacher idejében összeszedettebb volt a Ferrari


Az évet egyébként parádésan kezdte Vettel és a Ferrari, de aztán Hamilton a maga javára tudta fordítani a küzdelmet. Volt egy időszak, amikor oda-vissza előzgették egymást a pontversenyben, de most Hamilton, amikor a legfontosabb, ellépni látszik. Tavaly azt mondta Ecclestone, hogy a Ferrarinál túl sok olasz dolgozik, ezért nem tudnak előrébb lépni, de azt is felfedte, hogy a Ferrari nélkül nincs F1, és fordítva.

„Az F1 a Ferrari és a Ferrari az F1! A legokosabb döntés mindig is az volt, hogy segítsük a Ferrarit. Ezt mindig a technikai szabályokkal oldottuk meg, így volt a legegyszerűbb. Olyan szabályokat hoztunk meg, amelyek nekik kedveztek. A csapatok fontosak az F1 számára, de a Ferrari még ennél is többet jelent. Sok mindent tettünk azért, hogy ilyen sikeresek legyenek az olaszok!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: