DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vandoorne: A legrosszabbkor jöttem a McLarenhez

A McLaren 2018 végén dobja Stoffel Vandoorne-t, aki úgy érzi, a lehető legrosszabbkor kapta meg a lehetőséget a bizonyításra a McLarennél. Újra szeretné felépíteni magát ezután a 2 év után.

Érkezése előtt többen is a jövő nagy bajnokát látták a belga tehetségben, azonban az élet nem igazolta őket, és mindössze két szezon után úgy tűnik, hogy Vandoorne szánára – egyelőre – ennyi volt az F1-es kaland. Persze szóba hozták már őt a Toro Rossóval és a Sauberrel is, de egyik ülésre sem ő a legesélyesebb.

Persze maga Vandoorne nem engedi, hogy összetörjön ezután a két, rosszul sikerült év után, és Kevin Magnussen hasonlóan alakuló karrierjét hozta fel példaként.

„Kevin már keresztülment ezen, és úgy gondolom, hogy előnye származott abból, hogy volt lehetősége és ideje mindent újrakezdeni. Úgy érzem, hasonló cipőben járok most én is” – mondta a belga a PlanetF1-nak.

Vandoorne nem tudott szikrázó teljesítményt nyújtani


„Két nagyon nehéz éven leszek túl, ráadásul semmi sem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy bármiért is harcolni tudjak. Szóval most szeretném a lehető legtöbbet kihozni a hátralévő versenyekből, aztán mindent elölről akarok kezdeni.”

Stoffel Vandoorne-nak nem igazán sikerült megszorongatnia Alonsót, idén mindössze csak 8 pontot tudott szerezni. A Honda távozásával és a Renault érkezésével – szokás szerint – túlzó reményekkel várta az idei szezont a wokingi csapat, de rá kellett jönniük, hogy a fő problémát nem a motor okozta, hanem maga az autó.

„Sajnos úgy látom, hogy sikerült idejönnöm akkor, amikor a McLaren története két legrosszabb évét produkálta. Szóval nem nagyon tudok már ehhez mit hozzáfűzni. Sajnálom, hogy nem jött össze, de néha ilyen az élet. Szégyen, hogy nem kaptam ettől jobb lehetőséget.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: