DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Statisztikák: A 44-es 44. rajt-cél győzelme

Az időből lassan kifutó Max Verstappen, a célba éréseket első körös kiesésekre cserélő Esteban Ocon és a páratlan oldal rejtélye mind feltűnnek a Szingapúri Nagydíj statisztikai összegzésében.

A 44-es rajtszámú autót vezető Lewis Hamilton a 44. pole-ból aratott győzelmét szerezte – ezzel már csak tovább nyújtotta rekordját, amit még Barcelonában vett át Michael Schumachertől.

Szombaton Hamilton a tavalyi pole-pozíciós időnél 3,3, a 2014 legutóbbi saját rajtelsőségénél pedig 9,6 másodperccel volt gyorsabb. A tempónövekedés pedig a versenyidőn is meglátszott, mert noha a biztonsági autó a 100%-os előfordulási mutatóját megtartva ezúttal is megjelent, mégis ez volt magasan az eddigi leggyorsabb Szingapúri Nagydíj: 1 óra, 51 perc és 11 másodperc alatt sikerült teljesíteni mind a 61 kört, ami négy és fél perccel gyorsabb a korábbi, 2016-os legjobb tempónál.

hamilton_15



A szingapúri már a 10. olyan pálya, amelyen Hamilton legalább négy rajtelsőséget felhalmozott karrierje során. Ennek fényében nem csoda, hogy már övé a pole-rekord.

Ezen a pályán eddig mindig csak a rajtrács páratlan oldaláról sikerült futamot nyerni, és ez idén, a 11. évben sem változott.

Daniel Ricciardo először maradt le a dobogóról Szingapúrban azóta, hogy 2014-ben csatlakozott a Red Bullhoz. A csapat erős itteni sorozata azonban Verstappen révén megmaradt: az elmúlt öt évben egyaránt az energiaitalosok autója végzett a második helyen, és 2010 óta sohasem hiányoztak a dobogóról.

Max Verstappen karrierje során negyedszer kvalifikált az első rajtsorba, amiből immár kettő Szingapúrban született. A pole azonban máig elkerüli őt, és már csak egyetlen dobása marad arra, hogy 20 évesen rajtelsőséget szerezzen, hiszen az Orosz Nagydíj versenynapján tölti be 21. életévét. Akkor is sietnie kell, ha az F1 történetének legfiatalabb pole-pozíciósa akar lenni, hiszen ha idén nem sikerül neki, akkor Sebastian Vettelnél marad a rekord.

Vettel a 11. Szingapúri Nagydíjon hetedik itteni dobogóját szerezte, így e tekintetben továbbra is ő marad a pálya legeredményesebbje. Hamilton azonban a hétvégén beérte őt a pole-ok (4) és a győzelmek (4) terén, plusz megelőzte német riválisát a pályán élen töltött körök tekintetében.

Hamilton, Verstappen és Vettel harmadszor osztoztak közösen egy dobogó: legutóbb két futammal ezelőtt Spában, először pedig tavaly Sanghajban történt ilyen.

Fernando Alonso ugyan örült a 7. helynek, ami a McLaren legjobb eredménye Azerbajdzsán óta, a spanyolnak viszont így is ez a leggyengébb eredménye a szingapúri célba érkezéskor.

perez_1

Véget vetett Sergio Perez különös sorozatának a mexikói zűrös futama. A Force India pilótája eddig elmondhatta magáról, hogy noha 2011, vagyis F1-es pályafutásának kezdete óta mindig a legjobb tízen kívülről rajtolt a Szingapúri Nagydíjon, mégis mindig a legjobb tízen belül, a pontszerzők között ért célba. Ezen a hétvégén viszont megfordította az eddigi trendet. 7. helyről rajtolt, de csak a 16. helyen intették le.

Bár csak a 18. pozícióban intették le, késői kerékcseréjének köszönhetően karrierje során először futotta meg egy verseny leggyorsabb körét Kevin Magnussen, és vele együtt a Haas is.

Ez volt a legkönnyebben átvészelhető Szingapúri Nagydíj, hiszen a verseny szokatlan módon csak egyetlen kiesőt számlált: Esteban Ocon csapódott a falnak még az első körben. A francia tavaly még megbízhatósági rekordokat döntögetett, hiszen karrierje első 27 futamán egyaránt célba ért, azóta viszont már az ellentétes mutatóban tűnik ki: az elmúlt 17 versenyből négyszer is már a legelső körben kiesett. De ebben azért még nem csúcstartó a francia: Carlos Reutemann-nal 1976-ban, Sebastian Vettellel pedig 2008-ban fordult elő, hogy kilenc egymást követő futamból négyszer sem jutottak túl az első körön.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: