DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Arrivabene: Én vagyok a felelős a hibákért

A Ferrari ismét nem úgy szerepelt, ahogy szeretett volna: Szingapúrban nem tudott nyerni a csapat, de Maurizio Arrivabene elmondta: egyedül az ő felelőssége, ha nem jönnek az eredmények.

Nemcsak Lewis Hamilton győzelmét hozta a Szingapúri Nagydíj, hanem azt is, hogy a Mercedes még inkább ellépett a Ferraritól a konstruktőri pontversenyben. Az egyéni tabellát Hamilton már 40 ponttal vezeti, míg a címvédő gárda előnye 37 egység a maranellói alakulattal szemben a csapatok között.

Maurizio Arrivabene csakis magát hibáztatja a rosszabb szereplésért: „Ha nem jönnek az eredmények, az az én felelősségem. Nem Sebastiané, nem a mérnököké, és nem a szerelőké, hanem egyedül az enyém. Ha valakit hibáztatni akarnak, akkor állok elébe. Nem is kell nagyon folytatni, de ha akarják, itt vagyok. Mindenkitől elfogadom a kritikát, különösen azoktól, akik előttem végeznek, de persze becsületes kereteken belül.”

 arrivabene-a-felelossegrol-2018



„Hibának nevezzük, de ha megnézzük az F1-et, mindenki hibázik nagyobbat vagy kisebbet. Ha egy csapat vagyunk, akkor együtt bakizunk és nyerünk, így nem fogok Sebastianra mutogatni.”

„Senki nem volt boldog Monza után, de gondolni kell a csapat többi részére is. Ha Monzában Sebastiant hibáztatom, az semmiképp sem jó, mivel a többi részen is problémát generálhat. A srácok különböző területekért felelősek. Ők azt gondolhatják, ha most Sebastian a hibás, legközelebb én leszek az. Én nem ezt akarom” – magyarázta a pszichés taktikáját a Ferrari csapatfőnöke.

Arrivabene továbbra sem írná le csapatát a bajnoki címért folytatott harcban: „A szingapúri eredmények ellenére azt mondom, hogy nincs minden veszve. Nyugodtan és határozottan kell nekifognunk az utolsó hat versenynek, és harcolnunk a végsőkig.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: