DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton büszke, hogy nem hibázik úgy, mint Vettel

A Mercedes négyszeres világbajnoka úgy véli, hogy ez nem szerencse kérdése, ő nem hozza magát olyan helyzetbe, mint például Vettel tette Szingapúrban a szabadedzésen elkövetett hibájával.

Futamok óta szállítja a parádésabbnál parádésabb teljesítményeket Lewis Hamilton annak ellenére, hogy technikailag a Ferrari valamelyest fölényben van a Mercedesszel szemben - már negyven pont a brit előnye Sebastian Vettellel szemben, de szerinte ez nem a szerencsének, hanem a jobban végzett munkának köszönhető.

"Én nem úgy látom, hogy bemákoltuk" - idézi Hamiltont az Autosport a Szingapúri Nagydíjjal kapcsolatban. "Amikor Vettel nekiment a falnak előző nap, megsérült az autója és időt vesztett, az nem a mi szerencsénk. Büszke vagyok arra, hogy én nem kerülök magam miatt ilyen helyzetekbe" - tette hozzá a brit.

rivals_1



"Tudom, hogy a csapatom ugyanannyira számít rám, ahogy az ő csapata számít rá, elég nagy a nyomás rajtunk, versenyzőkön. Csak kis dolgokat kell rosszul csinálnunk és máris nagy következmények lesznek. Egyébként őszintén szólva nem pazarlunk arra sok időt, hogy azon merengjünk, hogy ők vajon mit csinálnak, nyomás alatt vannak-e, boldogok, vagy sem. Velük nem tudunk mit kezdeni, annyit tehetünk, hogy a lehető legjobbak leszünk a hétvége folyamán. Ha az autónk 100%-os, akkor mi 102%-ot hozunk ki belőle" - magyarázta.

"Biztos vagyok benne, hogy maguk mögött hagyják ezt a nehéz hétvégét, ahogy mi is tettük a nehéz hétvégéinkkel és erősebben térnek majd vissza a következő alkalommal. A remény és a hit a két dolog, aminek mindig meg kell lennie."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: