DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ferrari: Nonszensz a csapatutasítás a rajtnál

2017-ben katasztrófával végződött az első kör a maranellói gárdának, talán ezért is kapott Arrivabene olyan kérdést, hogy alkalmaz-e csapatutasítást a rajtnál. Az olasz szakember kifakadt a kérdésre.

Sokak szerint a tavalyi esztendőben a Ferrarinak éppen a szingapúri hétvége miatt ment el a bajnoki cím, vagy legalábbis sarkalatos pontja volt annak. A vasárnapi futamon most egymás mögül rajtol Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen, de a csapatfőnök egyenesen őrültségnek tartja bármire is utasítani a versenyzőket a rajtnál.

Az olasz szakember szinte teljesen kifakadt, amikor hozzá szegezték a kérdést, miszerint lesz-e csapatutasítás már a rajtnál versenyzői között: „Szeretném tisztázni a dolgot egyszer és mindenkorra: Ki lenne olyan őrült, hogy csapatutasítást ad a versenyzőjének a rajtnál? Mi mindenből a maximumot akarjuk kihozni.”

 arrivabene-a-csapatutasitasrol-2018



„A verseny előtt megnézzük az előző évek rajtjait, és a csapatmenedzser felhívja a versenyzők figyelmét a lehető legjobb ívekre. Az egyetlen utasítás, amit a versenyzőknek lehet mondani az első kanyarban az a következő: ’Srácok, szeretnénk, ha egyben maradna mindkét autó!’ Csupán ennyi” – folytatta a témát Arrivabene.

A Ferrari csapatfőnöke egy példával is alátámasztotta a dolog értelmetlenségét: „A többi nonszensz, és el is magyarázom, miért. Kimi Monzában pole-pozícióban volt, Sebastian pedig nyolc méterre állt tőle. Gondoljunk bele, Kimi látta akkor, hol van Sebastian? A véleményük szerint így kellett volna lennie? ’Kimi, kérlek lassíts le a rajtnál, és ne aggódj, ha Hamilton és a többiek is elmennek melletted!’ Miről beszélünk? Ne várják tőlem, hogy csapatutasítást alkalmazzak a rajtnál a versenyzőimnek már az első kanyarban. Ez veszélyes és őrültség!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: