DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton váratlan pole-t varázsolt Szingapúrban

Lewis Hamilton a tavalyi pole-nál több mint három másodperccel gyorsabb köridővel, kissé az esélyekkel dacolva szerzett rajtelsőséget a Szingapúri Nagydíjra Max Verstappen és Sebastian Vettel előtt.

A 11. Szingapúri Nagydíj időmérője vette kezdetét helyi idő szerint este 9 órakor, amelyen az első helyekért folyó csata fordulatosabban alakult, mint arra alighanem számítani lehetett.

hamilton_13



A Q1 a Mercedesnél hozott a kelleténél melegebb pillanatokat. A csapat a többieknél kevesebb szettet kért erre a hétvégére a legpuhább, hiperlágy keverékből, ez is indokolhatta, hogy egyedüliként mindkét autójukkal az ultralágyakat használva próbáltak túljutni az első szakaszon. Valtteri Bottas és Lewis Hamilton legjobb köre azonban több mint egy másodperccel elmaradt az etalont megfutó Daniel Ricciardo mögött, a leintéshez közeledve pedig egyre többen ugorták át őket a középmezőny tagjai közül. Végül nem jött a dráma, a finn és a brit a 12. és a 14. helyen továbbjutottak, miközben az utolsó körében kicsúszó Lance Stroll és a falnak koccanó Stoffel Vandoorne gondoskodtak róla, hogy kevesebb rivális miatt kelljen aggódniuk az Ezüst Nyilaknak. Az említetteken kívül Szergej Szirotkin, Brendon Hartley és Kevin Magnussen búcsúztak még az első 18 perc után.

Érdekes módon a Q2-ben a Ferrarik hajtottak ki az ultralágyakon, de az első körök után világossá vált, hogy azokon nem tudnak elég gyorsak lenni a biztonságos továbbjutáshoz. Hiperekre cserélve most nekik volt izgulós a vége, de Kimi Raikkönen végül kétszázados előnnyel Verstappent átugorva az élre állt, Vettel pedig az útjában álló méretes forgalommal együtt is továbbjutott hatodikként. Kiesett Gasly, Ericsson, Leclerc, Sainz és Alonso.

A végre erősnek mutatkozó Red Bullokkal kiegészülve hatesélyesnek mutatkozott a Q3. Az első gyorskörökkel aztán jött az újabb csavar: Hamilton rukkolt elő egy őrületes 1:36,015-ös pályacsúccsal, amihez legközelebb Verstappen és Vettel tudtak férkőzni 3 és 6 tizedes lemaradással. Hamilton aztán a második körében korán rontott, így nem tudott javítani. Vettel remekül kezdett, de végül ő sem jutott előrébb, Verstappennek pedig az erős középső szektor bizonyult kevésnek, így végül az eredmény nem változott az élen, Hamilton némileg váratlanul szerezte meg a pole-t a Szingapúri Nagydíjra, méghozzá több mint 3,3 másodpercet faragva a tavalyi hétvége legjobb köréből.

Bottas, Raikkönen és Ricciardo ezúttal mellékszerepet játszottak csapattársaik árnyékában, elfoglalva a 4-6. pozíciókat, míg mögöttük Perez, Grosjean, Ocon és Hülkenberg zárták az első tíz helyezettet.

 

Az időmérő edzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:36.015  
2 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:36.334 0.319
3 Sebastian Vettel Ferrari 1:36.628 0.613
4 Valtteri Bottas Mercedes 1:36.702 0.687
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1:36.794 0.779
6 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:36.996 0.981
7 Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:37.985 1.970
8 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:38.320 2.305
9 Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:38.365 2.350
10 Nico Hülkenberg Renault 1:38.588 2.573
11 Fernando Alonso McLaren-Renault 1:38.641 1.447
12 Carlos Sainz Renault 1:38.716 1.522
13 Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:38.747 1.553
14 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:39.453 2.259
15 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:39.691 2.497
16 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:39.644 1.491
17 Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:39.809 1.656
18 Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:39.864 1.711
19 Sergey Sirotkin Williams-Mercedes 1:41.263 3.110
20 Lance Stroll Williams-Mercedes 1:41.334 3.181
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: