DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: Elismerem, én szúrtam ki Oconnal

A rutinos ausztrál pilóta a nyár közepén teljesen váratlanul bejelentette, hogy elhagyja a Red Bullt és a Renault-hoz szerződik. Akaratán kívül, de ezzel sodorta végül nehéz helyzetbe Esteban Ocont.

Sokáig várakozó állásponton volt mindenki a pilótapiacon, ám amikor Daniel Ricciardo, a várakozásokkal ellentétben, hivatalosan bejelentette, hogy nem marad az energiaitalos istállónál, hanem inkább a gyári Renault-hoz szerződik, hirtelen elkezdtek sorban feldőlni a dominók.

A pilótakeringő egyik nagy vesztese a Force India kimagasló tehetséggel rendelkező, fiatal francia pilótája, Esteban Ocon, aki alól éppen Ricciardo átigazolása húzta ki végül a szőnyeget. Igaz, ezt akkor még nem lehetett tudni, maga az érintett ausztrál sem tudhatta, főleg, mivel akkor a Force India felvásárlása Lawrence Stroll által szóba se került.

Utólag természetesen a hétszeres futamgyőztes ausztrál is látja, milyen hatással volt váratlan elhatározása Esteban Ocon jövőjére, aki immáron szinte biztosra vehető, hogy 2019-ben F1-es ülés nélkül marad. A húsz versenyzői helyre rengetegen pályáznak és mint tudjuk, nagyon sokszor nem a tehetség, hanem a pénz dönt.

Ricciardo nem láthatta előre, hogy így kiszúr a fiatal franciával


„Nem akartam kics*szni vele, de látva Ocon sorsát, egyértelmű, hogy az én átszerződésem sodorta ebbe a helyzetbe. Ennek ellenére nem hinném, hogy a fiatal pilóták számára reménytelen lenne a bejutás, több ifjú versenyzőnk van, mint valaha” – nyilatkozta Daniel Ricciardo.

„Már öregnek érzem magam a 29 évemmel, számos pilóta már a huszadik életéve betöltése előtt bejut a Formula-1-be, így nem hinném, hogy nehezebb a fiatalok helyzete. Politikai és pénzügyi vetületek is döntenek, de őszintén hiszem hogy a mezőny döntő többsége így is a tehetsége miatt juthatott el ide. Nem rossz hely a Formula-1.”

„Nem ismerem Ocon pontos helyzetét. Ha jövőre nem jut neki versenyzői ülés, akkor is megérdemelné, hogy itt legyen. De bizonyára nem az első olyan fickó, aki így járt, korábban is vesztek el tehetségek. Ha nem lesz helye, azonnal véget is ér az F1-es karrierje? Nem hiszem, de tény, hogy balszerencsés” – tette hozzá Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: