Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 16. péntek
F1

Még Vandoorne is kiköthet a Saubernél

Erősen az olaszoktól függ, ki lesz Raikkönen csapattársa az Alfa Romeo Saubernél 2019-ben – értesült az Autosport. A híroldal szerint ha nem Giovinazzi, akkor Vandoorne szorítja ki Ericssont.

Bár az idei átigazolási időszak csúcsát jelenleg Kimi Raikkönnen sauberes szerződése jelenti, de attól, hogy elértük ezen kavalkád csúcspontját, a történet még nem ért véget. Egy megállapodás szerint a Saubernek minden évben szabadon kell hagynia az egyik ülését arra az esetre, ha a Ferrari saját csapatán kívül kívánna pilótát foglalkoztatni a száguldó cirkuszban. Azt gondolhatnánk, hogy Raikkönen friss leigazolásával a Sauber a következő két évre letudta ezt a kötelességét, így a csapat a másik üléssel szabadon rendelkezik, ám az Autosport információ szerint nem ez a helyzet.

 vandoorne-portre-2018

Stoffel Vandoorne

A brit híroldal úgy értesült, hogy Raikkönen ezen egyezségen felül érkezik a csapathoz, így a Ferrarinak megvan a lehetősége arra, hogy egy saját nevelésű versenyzője érdekében kitúrja Marcus Ericssont a helyéről. Ez felveti a kérdést: vajon be akarnak-e ültetni a Sauberbe egy saját pilótát, és ha igen, akkor kit? Ha élnek a lehetőséggel, akkor egyetlen személy merülhet fel, aki nem más, mint Antonio Giovinazzi, aki Charles Leclerc mellett a Ferrari másik ígéretes nevelése.

A 24 éves olasznak a maranellóiak már tavaly is próbáltak egész évre ülést találni, ám számára egyelőre a szimulátoros munka maradt. A Ferrarinak ebben a helyzet arról kell döntenie, melyik kezébe harap: teljes évre beülteti Giovinazzit a svájciakhoz, így elveszíti fejlesztőpilótáját, vagy egy évre halasztja a dolgot, és elveszi a bizonyítási lehetőséget a tavaly óta tűzközelben tartott pilótától.

giovinazzi-ferrari-portre

Antonio Giovinazzi

Ericsson akkor sem nyugodhat meg teljesen, ha az olaszok továbbra is fejlesztőpilótaként alkalmaznák Giovinazzit, ugyanis az Autosport szerint egy másik versenyző, egy bizonyos Stoffel Vandoorne is bekopogott a Sauberhez. A McLarentől elengedett belga pilótát több szál is a svájciakhoz köti – egyrészt a csapatfőnök, Frederic Vasseur 2014 és 2015 között a GP2-ben Vandoorne főnöke volt, másrészt a belga jelenlegi menedzsere, Alessandro Alunni Bravi is a csapat vezetőségében tevékenykedik.

A Ferrari október 15-éig élhet opciós jogával, így van még idejük mérlegelni a helyzetet, miközben mi azon gondolkozunk, lehet-e még tovább fokozni az F1 valaha látott egyik legizgalmasabb átigazolási időszakát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?