Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 19. szerda
F1

Hamilton még nem gondol a pontelőnyre

Lewis Hamiltonnak már több, mint egy futamgyőzelemnyi előnye van Sebastian Vettellel szemben, de a brit nem szeretne emiatt elkényelmesedni, és Szingapúrban is ugyanolyan mentalitással versenyez majd.

30 pont jelenleg a különbség a két éllovas között, de kétségtelen, hogy még nem kell erről beszélni. A mostanival együtt ugyanis még hét hétvége van hátra a 2018-as F1-es évadból. Sok pont szerezhető, a Ferrari ráadásul erősebbnek is tűnik a Mercedesnél, így az eddigi évekhez képest most minden eddiginél jobban joggal várhatjuk, hogy az olaszok le tudják győzni a címvédő gárdát. 

Lewis Hamiltont Szingapúrban arról kérdezték, változtat-e valamin a 30 pontos előny miatt: „Tudat alatt ott lehet bennem, de nem gondolkodtam ezen. Jelenleg nincs okom rá, hogy változtassak a hozzáállásomon a futamokon, mivel még rengeteg pont szerezhető, ezért ugyanazzal a mentalitással versenyzek, mint egész évben.”

„Úgy néz ki, ez jól is működik, így hozni kell továbbra is a formánkat, amíg ez lehetséges, de vár még ránk néhány nehéz verseny. Nyilván a Ferrari előttünk járt az utóbbi néhány futamon, így tartanunk kell velük a lépést, ha nem is kapjuk el őket, de az biztos, hogy kemény menet lesz” – ecsetelte a célokat a brit.

 hamilton-nem-gondol-a-pontelonyre-2018

„Őszintén szólva, nincsenek elvárásaim, amikor megérkezem egy hétvégére. Csak annyit szeretnék, hogy mindent beleadjunk, és jól teljesítsünk, ha nem jobban, mint az elmúlt néhány alkalommal.”

Sebastian Vettel magát hibáztatja a lemaradásért, de Hamilton szerint erősek lesznek a hétvégén: „Úgy teljesítenek majd, ahogy tudnak, de mivel ez a pálya alacsony leszorítóerőt igényel, és ők mindig jók a hátsó gumik óvásában, kétségtelen, hogy erős hétvégéjük lesz, ahogy tavaly is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?