DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ecclestone: Alonso nem csapatember

Senki számára nem kérdés, hogy Fernando Alonso kiválásával sokat veszít a Formula-1, ám több szakember is úgy gondolja, hiányzik belőle a csapatszellem, ezért is jutott ilyen nehéz helyzetbe.

A szakértők nem kérdőjelezik meg a kétszeres világbajnok vezetési tudását és hogy tehetsége alapján jóval több is járhatott volna neki. De egyrészt pechje volt, hogy többször is rosszkor volt rossz helyen, másrészt sokkal inkább részesítette előnyben egyéni céljait, nem gondolkodott csapatban. Legalábbis ez a véleménye Nico Rosbergnek és Bernie Ecclestone-nak is.

A 87 esztendős brit üzletember már korábban is nyilatkozott Alonsóról a múlt héten, amikor is arra mutatott rá, hogy a vezetési tudás önmagában nem elég ahhoz, hogy az ő szemében Fernando Alonsót a Formula-1 történelmének legjobbjai között emlegethessük.

Rosberg és Ecclestone szerint is van egy nagy hibája Alonsónak


„Versenyzőként nem is kérdés, hogy az egyik legjobb. De hiányzik belőle a csapatszellem, emiatt gyakran nem a megfelelő autóban ült” – idézi a Formula-1 egykori vezérét a Speedweek.com szakoldal. Némiképp hasonlóan vélekedett néhány hete a Red Bull csapatfőnöke is, Christian Horner sem kételkedik Alonso tudásában, ám állítása szerint, ahol csak megfordul, mindenütt káoszt teremt, így csapata nem szeretné leigazolni.

Többek között ezt emelte ki 2016 világbajnoka, Nico Rosberg is a szakoldal interjújában. „Pilótaként minden idők egyik legjobbja, de a legnagyobbak közé emelkedéshez többre lett volna szüksége. Sokkal inkább csapatjátékosnak kellene lennie ahhoz, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen és a megfelelő emberek vegyék körül. Csak így nyerhet az ember futamokat és világbajnoki címeket. Ez volt a legnagyobb gyengesége” – mutatott rá Rosberg.

„A topcsapatok nem szeretnék Alonsót szerződtetni. A Red Bullnak is volt egy szabad versenyzői ülése, mégsem vették számításba, mert tudták, hogy az összes lehetséges problémáját is magával hozná, ha a csapatba kerülne” – tette hozzá a 2016 végén visszavonult német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: