DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Brundle: Raikkönen elveszi a helyet a fiatalok elől

Az F1-es szakértő szerint Charles Leclerc Ferrarihoz igazolásának van értelme, azt viszont vegyes érzésekkel fogadja, hogy Kimi Raikkönen nem vonul vissza, hanem az Alfa Romeo Saubernél folytatja pályafutását.

Véget ért a már hetek óta húzódó, naponta ellentétes híreket generáló Raikkönen-ügy: a Ferrari kedd délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy a finn pilóta az év végén távozik az istállótól és visszatér az Alfa Romeo Sauberhez, míg a helyét a fiatal Charles Leclerc foglalja el 2019-ben Sebastian Vettel mellett. A döntést természetesen sokan, elsősorban Raikkönen szurkolói vitatják, de azzal a részével sem ért egyet mindenki, hogy a 2007-es világbajnok még folytatja a pályafutását.

"A Leclerc-átigazolásnak van értelme, hiszen ez új impulzust adhat Vettelnek és a csapatnak is. Leclerc még csak húsz éves és felkészíthetik őt a jövőre, erre van szükségük" - mondta a Sky Sport Newsnak Martin Brundle, a Sky Formula-1-es szakértője.

kimi-old



"Azonban bár Raikkönen egy nagyszerű és népszerű versenyző, valahogy mégis azt kívánom, hogy bárcsak visszavonult volna most, mert rengeteg fiatal tehetségnek nincs ülése a Formula-1-ben a következő szezonra. Esteban Ocon kiváló példa erre, de ott van Stoffel Vandoorne, vagy az F2-es bajnokságot vezető George Russell is" - magyarázta.

"Raikkönen Sauberhez igazolása azt jelenti, hogy ott lesz negyvenegy éves koráig, ami elég meglepő. Azt viszont csodálom, hogy még mindig versenyezni akar, csak remélem, hogy ezzel nem megy túl messzire" - zárta gondolatait Brundle.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: