DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: Eljött az idő, hogy megnyerjem ezt az átkozott versenyt

Ricciardo az elmúlt három évben egyaránt másodikként szelte át a célvonalat Szingapúrban. Elsőre még teljesen váratlanul érte a kihívás, amely elé a pálya állította, de azóta már megtanulta élvezni.

Ricciardo az elmúlt három évben egyaránt másodikként szelte át a célvonalat Szingapúrban. Elsőre még teljesen váratlanul érte a kihívás, amely elé a pálya állította, de azóta már megtanulta élvezni.

A Red Bull ausztrál versenyzőjét 2011-ben teljesen felkészületlenül érte az a fizikai kihívás, amely elé az utcai pálya, a szingapúri hőség és a magas páratartalom állította. Elmondása szerint az volt élete legrosszabb versenye: „Megtanultam megszeretni Szingapúrt. Mikor először vezettem itt 2011-ben, az volt életem egyik legrosszabb versenye. Borzasztóan megterhelő volt fizikailag, egyszerűen alábecsültem, hogy mennyit fog kivenni belőlem. Nem voltam valami jó passzban utána, így megfogadtam, hogy soha többé nem akarok így kiszállni az autóból, ezért mindig jó alaposan felkészülök a Szingapúri Nagydíjra” – mondta el Daniel Ricciardo az F1i.com-nak.

„Ez valami olyasmi, amire az évek során büszke lettem. Mindig nagyon élesen és felkészülten várom azóta ezt a versenyt. Az idő múlásával, furcsa módon, megtanultam kiélvezni azt a fájdalmat, amelyet ez a pálya nyújt.”

Ricciardo végre győzni akar Szingapúrban


Daniel Ricciardóról abszolút kijelenthető, hogy az utcai pályák nagyon fekszenek neki, ezt mutatja az idei, Monacói Nagydíjon aratott győzelme is, ahol egyébként a szezonban eddig utoljára állt a dobogón. Van már a hercegségből egy második helye is, ami könnyedén lehetett volna győzelem is, de a csapat nem készítette időben elő a gumikat, így Lewis Hamilton ölébe hullott a siker. Szingapúrban az elmúlt három futamot egyaránt a második helyen fejezte be, így Ricciardo úgy véli, most eljött az ideje annak is, hogy végre győzni tudjon az éjszakai versenyen.

„Mindenki tudja, hogy imádok utcai pályán vezetni. Abból az érzésből sosem elég, hogy ennyire közel megyünk a falakhoz, és ennyire a határon autózunk. Ez a hely adott otthont az első éjszakai futamnak, s bár a versenynaptár eléggé hektikus néha, mégis van valami romantikus számomra abban, hogy éjszaka versenyzünk, aztán hajnalban, 4-5 óra körül megyünk csak el aludni. Ez egy olyan helyszín, ahol általában jól alakulnak a versenyeim, és erős pozícióban is szoktam végezni. Négyszer álltam már itt a dobogón, zsinórban háromszor a második helyen. Eljött az ideje, hogy végre megnyerjem ezt az átkozott versenyt” – fejezte be sajátos stílusában az ausztrál Daniel Ricciardo.

Meglehet, hogy jó ideig ez lesz a legnagyobb sansza Ricciardónak arra, hogy versenyt nyerjen a Formula-1-ben, hiszen év végén elhagyja a Red Bullt, és a Renault pilótája lesz jövőre. Cyril Abiteboul szerint pedig jövőre még nem számíthat győzelemre az ausztrál pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: