DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Jön a Mercedes mumuspályája

A hibrid éra éveiben a német istálló rendszerint Szingapúrban produkálta egyik leggyengébb teljesítményét. Gyakran ennek ellenére is győztek – ilyesmiben bízik most is Toto Wolff és csapata.

Az Olasz Nagydíjat követően, ahol egy papíron Ferrarinak kedvező pályán győzött, a Mercedes kiváló formában van: Toto Wolff csapatvezető kiemelte, Spa után néhány nap leforgása alatt milyen ugrásszerű fejlődést produkált a W09. A folytatásban azonban éppen Szingapúr következik, az a helyszín, ahol a Mercedes az elmúlt szezonokban gyengén teljesített.

„Mindent bele fogunk adni Szingapúrban és az azutáni versenyeken” – idézi a crash.net Toto Wolffot. „A brixworthi és brackley-i gyárakat a fejük tetejére állítjuk, hogy teljesítményt csikarjunk ki, és úgy megyünk Szingapúrba, hogy a legjobb szereplést célozzuk meg. Hogy ez elég lesz-e a verseny megnyeréséhez vagy sem, még nem tudjuk, mindenesetre maximális támadást indítunk.”



A Szingapúri Nagydíj a Mercedes egyik leggyengébb pályája a hibrid érában, annak ellenére, hogy valójában az elmúlt négy szezonban háromszor nyertek a Távol-Keleten. 2014-ben még a más helyszíneken is megszokott fölényben voltak, 2015-ben azonban a csapat szenvedett, a két pilóta a második sorba kvalifikált és nem szereztek dobogós helyet. A 2016-os kiadás Nico Rosberg futamgyőzelmét hozta, de csak 0,488 másodperccel Daniel Ricciardo előtt. 2017-ben újra a két évvel korábbihoz hasonló szenvedés volt kilátásban, miután Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ötödik-hatodik helyre kvalifikáltak. A rajtbalesetnek köszönhetően azonban Hamilton az élen kötött ki és megnyerte a futamot.

A figyelemreméltó előrelépést Wolff így kommentálta: „Boldog vagyok, büszke arra a lépcsőfokra, amelyet az autóval és motorral értünk el Spától Monzáig. Tényleg megpróbáltunk előszedni minden potenciált az autóból, és elvinni Monzába. Szilárd motorerővel rendelkeztünk, nem akarok kifogásokat, de három tizedet vesztettünk az időmérőn az egyenesben, a futamon pedig már nem volt ilyen lemaradásunk. Ebből látszik, milyen fantasztikus ez a sport, a dolgok oda-vissza pattognak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: