DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

FIA: Nincs a halónál hatékonyabb védelem

Bármilyen egyéb fejvédő csak töredék annyira lett volna hatékony Leclerc múltkori balesetében, mint a halo – vallja Charlie Whiting. A megoldás jövője így biztosított, most az esztétikáján dolgoznak.

A halo bevezetését övező kezdeti sokkot szépen lassan kiheverte az F1 közönsége, mire a Belga Nagydíjon újra komoly beszédtéma lett a fejvédelmi eszköz megléte. Charles Leclerc és Fernando Alonso rajtbalesetét már kellően körbejártuk, ám az F1 versenyigazgatójának még akadt egy észrevétele a témával kapcsolatban – nevezetesen az, hogy most nyilvánvalóvá vált, a többféle alternatíva mellett sikerült a lehető legbiztonságosabb megoldást kiválasztaniuk.

 „Láthatjuk, hogy [az IndyCarban] egy olyan, a Pajzshoz hasonló védelmet teszteltek, amit pár éve Sebastian Vettel is kipróbált Silverstone-ban. Úgy gondolom, hogy az efféle megoldások Charles spái balesetében messze nem lettek volna olyan hatékonyak – a halóhoz képest körülbelül tízszázalékos hatékonyságról beszélhetünk” - vont párhuzamot a két megoldás között Charlie Whiting.

indycar-whindscreen



Bár az IndyCar nem az FIA felügyelete alá tartozik, Whiting Robert Wickens múltkori balesetét is felemlegette, kiemelve, hogy ők és az amerikai sorozat közösen tárgyalnak majd a pályákat övező kerítések kialakításáról.

„A balesettel kapcsolatban érdekes volt megfigyelni, hogy a becsapódást követően – a sebességtől és az ütközés szögétől függően – mit művel a kerítés az autóval. A kerítésnek deformálódnia kellene, de az autó eltalálta az egyébként nélkülözhetetlen tartóoszlopokat is, amiről Dan Wheldon végzetes balesete óta tudjuk, hogy mit eredményezhet” – tette hozzá.

Úgy tűnik, hogy Wheldon, Wickens, Leclerc és Jules Bianchi balesetei végre azt eredményezték, hogy két vezető formulaautós sorozatként az F1 és az Indycar végre összezár, hogy ne történhessen még több tragédia a versenypályákon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: