DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner a büntetés ellenére dicséri Verstappent

Bár egy ötmásodperces büntetés miatt csak az ötödik helyen végzett Max Verstappen Monzában, csapatfőnöke szerint a holland remek versenyzést mutatott be Olaszországban.

Ugyan a pályán harmadikként futott be a kiválóan rajtoló és később is remek tempóval jelentkező Red Bull-pilóta, egy korábban kiszabott ötmásodperces büntetés miatt két helyezést is veszített a végső sorrendet tekintve, Valtteri Bottasszal és Sebastian Vettellel szemben.

A negyvenharmadik körben ugyanis nekiütközött a kívülről támadó finn pilótának, a versenybíróság pedig úgy határozott, hogy szabálytalanul leszorította a Mercedest, nem hagyott elég helyet a vetélytársnak. Monza egyáltalán nem kedvez az idei Red Bullnak, mégis kevés híja volt, hogy dobogóra állhasson Verstappen.

Verstappen és Bottas a koccanás utáni pillanatokban


„Max kiválóan rajtolt, megelőzte Bottast a sikánban, majd elkerülte a koccanásokat is a kanyarban. Az első kört a harmadik pozícióban fejezte be (Vettel megperdült és utolsóként folytathatta csak). Megszilárdította pozícióját és az első etapban maga mögött tartotta Valtterit” – emlékezett vissza Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

„Egyszer cseréltünk kereket, jöhetett a lágy keverék, Max tempója pedig elég erős volt ahhoz, hogy a jóval frissebb gumikkal hátulról érkező Valtteri Bottast maga mögött tartsa. Miközben védte a pozícióját a Mercedesszel szemben az egyes kanyar előtt, a versenybírók meglátása szerint szabálytalanul nem hagyott elég helyet, így sajnos megbüntették öt másodpercre.”

„Emiatt a harmadikról az ötödik pozícióba zuhant vissza. Mindennek ellenére Max mindent kisajtolt az autóból, ami csak lehetséges volt, remek munkát végzett” – dicsérte pilótája teljesítményét Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: