DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton elégedett: tudja, hol kapott ki

Valteri Bottas csak szenvedett a Mercedesszel a monzai időmérőn, Lewis Hamilton viszont szárnyalt és kis híján meg is fogta a Ferrarikat - nem csalódott a harmadik hely miatt.

Lewis Hamilton kis híján megviccelte az abszolút favoritnak tartott Ferrarikat a monzai időmérőn, de Kimi Raikkönentől végül az addigiakhoz képest simán kikapott, míg Sebastian Vetteltől 14 ezredmásodperccel maradt el - a brit nem volt csalódott emiatt, inkább örül annak, hogy ilyen szoros küzdelmet hozott a kvalifikáció.

"Izgalmas időmérő volt! Javítani tudtunk az autón péntekhez képest és nagyon elégedett vagyok azzal, ahova mára eljutottunk. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mindent kihoztunk az autóból. A Q3-ban a második körömnél tudtam, hogy a Ferrarikban lehet még egy kis tartalék, de azt hiszem, hogy a második hely elérhető lett volna. Fesztettem fél tizedet az utolsó kanyarban, ez döntött a második és a harmadik helyről" - mondta Hamilton.

"Harcolnunk kell holnap, de a hosszú etapokon mutatott tempót tekintve a Ferrrarik gyorsabbnak tűntek nálunk, szóval nem lesz egyszerű. Remélhetőleg a rajtnál lesz lehetőségünk, ma este ki kell találnom, hogyan tudok legalább egy Ferrarit megelőzni az első körben. Nagyszerű, hogy Valtteri ott van mögöttem, szóval nyomást tudunk gyakorolni rájuk" - tekintett előre a futamra a világbajnok.

00118016_312



Valtteri Bottas viszont közel sem ilyen elégedett: tekintélyes hátrányban volt egész nap Hamiltonhoz és a két Ferrarihoz képest, esélye sem volt odaérni a legjob három küzé, a végén Hamiltonnal szemben begyűjtött 3,5 tizedes lemaradása nem is sok az addigiakhoz képest. "Nehéz nap volt számomra. Változtattunk a beállításokon a harmadik szabadedzésre, amely miatt jobb lett az autó a kanyarokban, de rosszabb a féktávokon. Egy ilyen gyors pályán bízni kell a fékekben, én ezt most nem tudtam megtenni" - magyarázta a finn.

"Az időmérőn már jobbnak tűnt az autó, de nem volt az igazi. A Q3-ban az első körben hibáztam az egyes kanyarnál, így másodjára nem volt könnyű jól megcsinálni. De ez csak az időmérő, a hétvége még nem ért véget és mindent meg fogunk tenni azért, hogy nyomás alatt tartsuk a Ferrarikat. Meglátjuk, hogy taktikailag mit tudunk csinálni és szerintem az első kör érdekes lesz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: