Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 16. péntek
F1

Jogtalanul kerülhetett Strollékhoz a Force India

Ha azt hittük, hogy a Lawrence Stroll nevével fémjelzett befektetőcsoport színrelépésével véglegesen tisztázódott a Force India sorsa, rosszul hittük. Egy másik pályázó cég Martin Whitmarsh segédletével igazságtalanságot kiált.

A Force India és dolgozói számára aligha telt nyugalomban a Formula-1 nyári szünete, hiszen a Magyar Nagydíj előtt csődeljárás alá vont csapatnak új tulajdonost kellett találnia, hogy folytathassák a munkát a szezon hátralévő részében. Végül a jelenleg még Williams-pilóta Lance Stroll apja, a milliárdos Lawrence Stroll vezetésével egy kanadai-amerikai befektetőcsoport még időben átvette a silverstone-i alakulat irányítását, így az igencsak komoly közjátékot követően zavartalanul készülhetnek a hétvégi Belga Nagydíjra.

00118014_657

A csapat pénzügyi nehézségei ezzel megoldódtak, ám úgy tűnik, hogy az adásvétel körül tovább folytatódik a vita, hiszen a csapat korábbi másik komoly érdeklődője, a Nikita Mazepin GP3-as pilóta apja által tulajdonolt Uralkali cég most közleményt adott ki, amelyben felvetette annak gyanúját, miszerint a csődbiztosok nem a csapat érdekeit szem előtt tartva kiáltották ki nyertesnek Strolléknak, valamint figyelmen kívül hagyták az ő pályázatukat.

Az Uralkali azt is felhánytorgatja, hogy noha ők egy szakmai csapat segítségével állították össze versenyképesnek vélt pályázatukat a Force India megvásárlására, a csődbiztosok nem nyújtottak egyenlő feltételeket a jelentkezőknek, és az elbírálási folyamat átláthatósága is sérült. A Motorsport tudomása szerint egy F1-es szakértő is segítette az orosz befektetők pályázatának összeállítását, aki pedig nem más, mint a McLarent 2008 és 2013 között vezető Martin Whitmarsh.

Az orosz cég többek között azt sérelmezi, hogy a csődbiztosok túl rövid határidőt szabtak a pályázatok benyújtásához, hiszen azt a nevezők csak 13 indiai bank beleegyezését követően adhatták le. A cég rámutat, éppen a szerintük megvalósíthatatlanul szűk időkeret miatt valójában egyetlen pályázat sem érkezett be a határidő lejártáig, de végül Strolléknak valahogyan mégis odaítélték a mentőcsomag életbe léptetésének és a csapat irányításának jogát. Az Uralkali végül hozzáteszi, hiába próbáltak többféle módon is kapcsolatba lépni és magyarázatot kérni a csődbiztosoktól, azok egyetlen megkeresésükre sem reagáltak – és végül már csak arról kaptak egy tájékoztató e-mailt, miszerint egy másik pályázót hirdettek ki győztesként.

„Az Uralkali mindvégig hangsúlyozta azon vágyát, hogy átláthatóságot, vállalati irányítást és anyagi stabilitást vinne a Force Indiához. Ennek fényében a csődbiztosok által végrehajtott folyamatról úgy gondolja, hogy az nem szolgálja a Force India hitelezőinek, részvényeseinek, és magának a sportnak az érdekeit.”

Arra már nem tér ki a levél, hogy a cég milyen választ vár vádjaira, illetve készül-e további lépések megtételére. Egyelőre tehát marad a Stroll-vezetés, és azon se lepődjünk meg, ha hamarosan már Lance Stroll is ennek a csapatnak a színeiben fog versenyezni.

Az istálló egyébként bejelentette, hogy a Belga Nagydíj előtt elhagyja hivatalos nevéből korábbi névadó szponzorának, a Saharának a nevét, azaz mostantól Force India F1 Teamként fut majd - de esélyes, hogy a közeljövőben egy ennél látványosabb névváltoztatás is érkezhet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?