DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Alonso szívesen visszatérne egy jó McLarenhez

Zak Brown méltatta a visszavonuló kétszeres világbajnokot, aki megjegyezte, hogy ha erősebb és jobb lesz a csapat, az számára is tökéletes pillanat lenne az F1-be való visszatérésre.

Amint arról beszámoltunk, Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Formula-1-től, ezt hivatalosan jelentette be a csapat és a pilóta - a közönség egyik legnagyobb kedvencének döntésével kapcsolatban természetesen a McLaren vezére, Zak Brown is megszólalt.

"Fernando nem csak a McLaren, de a Formula-1 számára is nagykövet. A sportban töltött tizenhét éve, mint generációjának egyértelműen kiemelkedő pilótája, újabb réteget jelent a Formula-1 gazdag történelmében. Mindenkinek eljön az idő a váltásra, Fernando pedig úgy döntött, hogy az övére a szezon végén kerül sor. Ezt tiszteletben tartjuk, bár úgy hisszük, hogy pályafutása legjobb formájában van. Nyíltan beszéltünk a dologról, így fel tudtunk erre készülni" - mondta Brown.

alo_2



"Amíg a jövőjét mérlegelte az elmúlt hónapokban, mit sem homályosult Fernando versenyképessége. Továbbra is a legmagasabb szinten teljesített és tudjuk, hogy ugyanezt fogja tenni a hátralévő kilenc futamon is. Ő egy legenda a McLaren és az F1 számára is" - folytatta a wokingiak vezetője.

"Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a McLarennél, a szívem örökre a csapatnál marad. Tudom, hogy erősebben és jobban fognak visszatérni a jövőben, ez pedig ideális pillanat lehet számomra, hogy újra itt legyek a sorozatban, ez nagyon boldoggá tenne. Sok fantasztikus emberrel építettem ki remek kapcsolatot a McLarennél, megadták a lehetőséget nekem arra, hogy szélesítsem a látómezőm és más kategóriákban is induljak. Most komplettebb pilótának érzem magam, mint valaha" - mondta még Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: