DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Visszadobta a pilóták bevállalós spái ötletét Charlie Whiting

Felmerült, hogy Spában is kijelölhetnek egy harmadik DRS-zónát: egyes versenyzők a tempós Blanchimont kanyart javasolták. Merész ötletük azonban nem kapott jóváhagyást.

A Belga Nagydíjon, Spa-Francorchamps-ban a korábbi gyakorlatnak megfelelően két DRS-zóna lesz – a célegyenesben és hosszú Kemmel-egyenesben –, annak ellenére, hogy idén számos versenypályán beiktattak harmadik DRS-zónát is, és egy új szakasz kijelölése felmerült Spa előtt.

„A Les Combes kanyar előtti DRS-zóna 100 méterrel hosszabb lesz. A másik zóna a célegyenesben található, aminek jelentősége nem túl nagy” – mondta Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) F1-es versenyigazgatója arról, hogy az egyik zóna meghosszabbításával igyekeznek elősegíteni az előzéseket. „A hétvégén beszéltem pár pilótával arról, hova lehetne tenni a harmadikat Spában, de nem találtunk reális helyet.”



Pedig a versenyzőknek volt egy javaslatuk, a nagysebességű Blanchimont kanyar. „Pár pilóta eljátszott az ötlettel, hogy a 16-os és 17-es kanyaron átmehetnének nyitott hátsó szárnnyal, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne” – mondta.

A szezon korábbi részében az FIA kísérletezett azzal, hogy gyors kanyarban engedélyezze a DRS-nyitást: Silverstone-ban a célegyenesben található zónát hosszabbították meg úgy, hogy a versenyzők a tempós 1-es kanyarban nyitva hagyhassák hátsó szárnyukat. A hétvége során azonban Romain Grosjean és Marcus Ericsson is kicsúsztak nyitott DRS-sel, elegendő tapadás hiányában, ezért is tartózkodhat Whiting attól, hogy újra kanyarban jelöljön ki előzési zónát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: