Hamilton még a Magyar Nagydíj hétvégéjén tartott sajtótájékoztatóján mélázott el azon, hogy miért teljesít karrierje során kimagaslóan jól az esős futamokon – hiszen a hungaroringi események előtt még a Hockenheimben mutatott látványos felzárkózása és győzelme foglalkoztatta leginkább a közvéleményt.
Ám amikor egy kérdés arra irányult, hogy hogyan képes mindig a többiek felett járni, amikor síkossá válik autója alatt a talaj, nem habozott pontosítani.
„Azért nem mindig van ez így. Ezen a pályán például volt egy verseny pár évvel ezelőtt [2014-ben], amit nem nyertem meg. Montrealban is emlékszek egy esős évre, amikor nem én nyertem, pedig nekem kellett volna [2011-re gondolhatott, ahol a későbbi győztes Jenson Buttonnal ütközött]. De lehet, hogy gyakrabban összejön, mint ahányszor nem.”
A Formula.hu utánaszámolt ennek a főbb adatbázisok által számon sem tartott mutatónak, és azt találtuk, hogy Hamilton Formula-1-es karrierje során eddig kereken 30 olyan futamon állt rajthoz, amelyet kisebb-nagyobb mértékben befolyásolt az eső, és közülük éppen kevesebb mint felét, 13-at nyert meg. Ez a 43%-os mutató kimagasló a sport teljes történetére nézve, de Ayrton Senna és Juan Manuel Fangio még eredményesebbek voltak, hiszen előbbi 62%-át, utóbbi 56%-át nyerte meg összes esős versenyének.
A jelenlegi formát tekintve azonban Hamilton messze mindenki fölé nő, hiszen az idei Német Nagydíj volt zsinórban a 9. esős verseny, amelynek végén az ő tiszteletére szólt a brit himnusz. A legutóbbi olyan esethez, amikor valaki más tudott győzni esőben, éppen az általa is említett, Daniel Ricciardo által behúzott 2014-es Magyar Nagydíjig kell visszamenni.
Hamilton szerint napjainkban, amikor számítógépes szimulációkkal és grafikonok elemezgetésével minden csapat és pilóta képes megtalálni a kulcsot a leggyorsabb köridőkhöz, csak az eső által megbolondított, kiszámíthatatlan helyzetekben tud egy pilóta nagyot alkotni.
„Olyan korszakban élünk, amikor a technológia és az adatok segítségével száraz pályán a versenyzők képesek egymáshoz nagyon hasonló köröket autózni. De amikor változnak a körülmények, hirtelen hangsúlyosabbá válik, hogy a pilóták mennyire érzik maguk alatt az autót, és személyes meglátásom szerint ekkor számít a legtöbbet, hogy ki ül az autóban” – mutatott rá, a sorok között kicsit magát is fényezve.
„Nagyon szeretem ezeket a körülményeket, mert komoly nehézség elé állítanak, ami azt hiszem, kívülről is látszik. Viszont van, amit máshogy érzékelünk, mint a külső szemlélők. A tévénézők és a helyszíni rajongók is látják, amikor megérkeznek az első esőcseppek. Viszont amikor mi 320 km/órás tempóval keresztülhajtunk ezeken az esőcseppeken, akkor a sisakrostélyon keresztül úgy tűnik, mintha szakadó esővel állnánk szemben – és csak amikor megérkezünk a kanyarhoz és lelassítunk, akkor vesszük észre, hogy valójában még mindig száraz a pálya. Ilyenkor tehát sohasem tudjuk, hogy mi vár ránk a kanyarban, ezért is múlik sok azon, hogy mennyire érezzük az autót.”
Szavainak mintegy bizonyításául a brit aztán az esős hungaroringi szombaton az időmérőt is megnyerte azon a pályán, ahol ezzel még ő maga sem számolt, ez a részsiker pedig kulcsfontosságúnak bizonyult vasárnapi, szárazpályás győzelméhez.
