DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Alábecsülte a Renault a fejlesztési versenyt, most fogadkozik

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke szerint a csapat alábecsülte, hogy még mindig milyen fejlesztési potenciál rejtőzik a jelenleg használt motorokban, ezért maradtak le. Most ők jönnek a nagyobb kockázatvállalással. Ha a Ferrarinak ment, nekik is kell, hogy menjen.

A Formula-1 hibrid korszaka ötödik évében jár, ebből az első négyben a Mercedes dominált, mostanra viszont a Ferrari is felért melléjük és győzelmekért, sőt, a vb-címért harcol. A Renault úgy tűnik, ennek az érának az egyik vesztese, viszont ebben ők maguk is ludasak.

„Fogalmazzunk úgy, hogy valóban alábecsültük a jelenlegi motorformulában rejlő fejlesztési potenciált” - ismerte el Cyril Abiteboul a Renault részéről. „Négy év már lement ebben a korszakban, azt vártuk, hogy ellaposodik a fejlesztési verseny.”

Aztán jöttek a riválisok, és nem lett igazuk Enstone-ban és Viryben. „A Mercedesnél láttuk ezt, a Ferrari viszont lenyűgöző, mit csinált. Nem tudjuk, hogyan, de látjuk, hogy lehetséges, hogy valaki ennyit fejlődjön. Nem számítottunk erre ebben az időszakban.”

00118014_696 (1)



Most rajtuk a sor, a példa adott. „El kell fogadnunk, hogy többet kell kockáztatnunk, nagyobb lépésekkel haladva. Persze figyelnünk kell, mert nem adhatunk ki a kezünk közül olyan produktumot, amelynél nem fektettünk hangsúlyt a megbízhatóságra.”

Bár motortéren van még hová fejlődniük, a franciák nagyon fogadkoznak, és továbbra is fejlődni szeretnének, ennek érdekében pedig 2019-re már le is igazolták Daniel Ricciardót az eddig motorokkal kiszolgált, jövőre viszont Honda-erőforrásokra váltó Red Bulltól.

Ha már fejlődés: Abiteboul annak örül, hogy a középmezőny elejére ugrottak, de arra számítottak, kisebb lesz a hátrányuk a nagy hármashoz képest. „Fejlődik a motor, fejlődik a kasztni is, de sajnos nem csökkennek a különbségek. Megvannak a lehetőségeink és a kapacitásunk arra, hogy tovább javuljunk, és javulunk is mindenben, de pont ugyanolyan tempóban, mint a nagyok. Ez mondjuk nem olyan rossz. ”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: