DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sajtó: Csak 30 lóerő a Honda hátránya

Jó hír a Red Bull számára, hogy brit sajtóértesülések szerint a Honda-motor mindössze harminc lóerővel marad el a Mercedes egységétől. Azt is kiszámolták, mennyit jelent ez körönként.

2018 elején egyértelműen kinyilvánította a japán gyártó, hogy a elsődleges céljuk a megbízhatóság megtalálása. Ezt a tavasszal többé-kevésbé sikerült is elérniük, így azóta a teljesítményre fókuszálnak jobban. A pályán mutatott teljesítmény alapján valóban közelebb kerültek, de még jócskán van mit javítani.

A Kanada óta használt, B variánsú erőforrást Pierre Gasly többször megdicsérte, de rendszeresen elismerő szavakkal illeti a japán szakemberek munkáját a Toro Rosso vezetősége is. A BBC szakértője, Andrew Benson szerint a felzárkózás igen jól sikerült, de még nem éri el a Ferrari és a Mercedes szintjét.

Valóban csak harminc lóerő lenne a Honda-Mercedes közti különbség?


„A Honda motorja egyelőre nem éri el a Mercedes teljesítményét, de belső információk alapján kijelenthetem, hogy a különbség mindössze 30 lóerő e pillanatban. Még rengeteget fog fejlődni a japán egység” – nyilatkozta a BBC-nek Benson.

„Ha a Honda le tudja csökkenteni ezt a hátrányt húsz lóerőre, akkor az a legtöbb pályán mindössze három tizedmásodperces veszteség lenne. Be tudja hozni ezt a lemaradást a Red Bull a karosszériájával? Nem lesz könnyű, de a bikák mindig rendelkeznek valami titkos recepttel.”

A titkos recept neve pedig Adrian Newey. „Az RB14-es aerodinamikailag kiváló minőség, ez jól látható. Egy kicsit több lóerővel és egy új Newey-sasszéval jövőre egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a világbajnoki címért harcolhat a Red Bull” – mutatott rá Benson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: