DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner: Vettel a valaha volt legjobb pilótánk

Bár lassan négy éve nem a bikáknál versenyez, korábbi csapatfőnöke mégis úgy véli, Sebastian Vettel a legjobb pilóta, aki valaha is megfordult a Red Bullnál. Ő is a Toro Rossónál pallérozódott.

Erre nem kevesebb bizonyíték az, hogy a közösen töltött évek eredménye négy egyéni és négy konstruktőri világbajnoki cím 2010 és 2013 között Sebastian Vettel vezetésével. A német 2014 végén távozott a Ferrarihoz, ott azonban egyelőre nem sikerült bajnokságot nyernie, igaz, a turbóéra első éveiben a Mercedes előnye behozhatatlanul nagy volt.

Ez az esztendő az első, amikor igazán reális eséllyel legyőzhető lenne a német gyári istálló, a Ferrari ugyanis utolérte, sokak szerint meg is haladta az Ezüst Nyilak tempóját. Vettel azonban több ízben is hibázott idén, így a fordulat ellenére Lewis Hamilton kényelmes előnnyel vezet az összetettben.

A BBC szakértője belső információkra hivatkozva kijelentette, hogy a Honda-erőforrás már csak alig harminc lóerővel gyengébb a Mercedesnél és folyamatosan fejlődik. Ez jó hír a Red Bull számára, mivel jövőre az osztrák istálló is a japán aggregátot használja, ahogy fiókcsapata, a Toro Rosso már az idei évtől is ezt teszi.

Vettel és a Red Bull négy éven át verhetetlennek bizonyult


A bikák csapatfőnöke szerint nem kérdés, ki volt eddigi történetük legjobb versenyzője. „Sebastian Vettel a legjobb pilóta, akivel csapatunk valaha is együtt dolgozott. De a Ferrarinál egészen más típusú nyomást kell elviselnie. Sebastian egy egész nemzet reményeit és álmait cipeli a vállán, ő viszont a Ferrarinál is kemény, mint a szikla” – nyilatkozta Christian Horner a Beyond The Grid adásában.

A csapatfőnök egyértelműen kinyilvánította, hogy a Red Bull semmiképpen nem akarja a bajkeverő Alonsót leszerződtetni jövőre, házon belül kívánják megoldani Ricciardo pótlását. „Saját neveléseinket szeretnénk előtérbe helyezni, ahogy korábban is sikerrel tettük. Vettel, Verstappen, Ricciardo, Sainz, Gasly is mind programunk ’termékei’, akik a Red Bull juniorjai közül kerültek fel” – tette hozzá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: