DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Calderón megtörheti az F1 "nőtlenségét"

Négy évtizede indult utoljára F1-es futamon női pilóta, de huszonhat év telt már el azóta is, hogy utoljára egy hölgy nagydíjhétvégén (sikertelenül) próbálkozott. Tatiana Calderón ezt szeretné megtörni.

A GP3 mezőnyét erősítő és nemrég pontot is szerző kolumbiai Tatiana Calderón nagy tettet vinne véghez. Negyvenkét éve nem indult a száguldó cirkuszban női pilóta, akkor Lella Lombardi állt az 1976-os Osztrák Nagydíj rajtrácsán. Lombardi kisasszony egyébként a legsikeresebb a női nemet képviselő versenyzők közül, 1975-ben hatodik helyezésével (a verseny korai leintése miatt) fél pontot szerzett a Formula-1-ben.

Utoljára nagydíjhétvégén Giovanna Amati kísérletezett egy Brabham volánja mögött 1992-ben, de saját csapattársánál is annyival lassabb volt (az élmezőnynél körönként tíz másodperc feletti volt a hátránya), hogy három reménytelen próbálkozást követően menesztették.

Giovanna Amatinak túl sok volt az F1, esélye sem volt versenyre bekerülni

Tesztelésig többen is eljutottak ebben az évezredben, Susie Wolff és Maria de Villota is vezettek F1-es autót, míg Claire Williams és Monisha Kaltenborn csapatfőnökökként képviselik/képviselték a női nemet. Több szakértő szerint a modern F1-es versenyautók vezetése túl kemény kihívás egy hölgynek, ám a kolumbiai versenyzőnő ezt nem így gondolja.

„Néha mondogatom magamnak és Kolumbiában különösen sokan kérdezik, hogy biztos vagyok abban, hogy a Formula-1-ben versenyezhetek? Mindig arra gondolok ilyenkor, hogy miért is ne? Minden reggel ezzel a céllal kelek fel, F1-es pilóta akarok lenni” – nyilatkozta magabiztosan Tatiana Calderón, a Formula-1 hivatalos weboldalán.

Calderón a Sauber kötelékében szolgál fejlesztőpilótaként


„Engem nem érdekel az, hogy milliókat fizessenek nekem, csak szeretném olyan gyorsan vezetni azokat az autókat, amennyire csak tudom. Szeretném megkapni a lehetőséget a bizonyításra, ezért is versenyzem a GP3-ban. Az F1 teljesen más szint, az eredmények számítanak. Tudom, hogy alkalmas vagyok rá.”

„Nem tetszene, ha azért adnának nekem lehetőséget, mert nő vagyok. Szeretném, ha pilótaként érdemelném ezt ki azzal, hogy elég jó teljesítményt tettem le az asztalra. Ezzel szeretném elérni, hogy helyem legyen a legjobbak között” – tekintett előre a Sauber fejlesztőpilótája.

„Úgy vélem, megkapom majd a lehetőséget az autó tesztelésére, de ez a csapaton múlik. Tavaly már sok időt töltöttem a szimulátorban, gyorsnak érzem magam és késznek arra, hogy bármikor beüljek egy Formula-1-es autóba. Mennyire nehéz nőként ebben a sportban? Egy új csapatban mindig el kell érni, hogy elfogadjanak a mérnökök és az ellenfelek is. A Jenzer Motorsportnál ilyen gondom nem adódik, nincs nagy egójuk a nemük miatt, ez pedig működik eddig” – tette hozzá Calderón.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: