DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso már bizakodóbb a 2019-es McLarennel

Bár még nem döntött arról, mihez kezd jövőre Fernando Alonso, legutóbbi nyilatkozatában már a jövő évre tervez, ami arra engedhet következtetni, hogy nem hagyja el a McLaren-Renault-t.

Fernando Alonso és a McLaren istálló számára a téli nagy remények után komoly arculcsapásként hatott 2018-as teljesítményük. Gyorsan kiderült, hogy a három élcsapattal (Ferrari, Mercedes, Red Bull) semmiképpen nem vehetik fel a versenyt, de az egész jó kezdést követően gyors visszaesés következett.

Ez érezhetően és láthatóan frusztrálta az évek óta versenyképtelen autókban küszködő kétszeres világbajnokot, aki több, mint négy éve már dobogóra sem tudott állni. Bár tudása nem kopott meg, a gyenge autókban való szenvedésre kezd ráunni, így saját főnöke is elismerte, hogy a spanyol ász egyre inkább érdeklődik az IndyCar iránt, ahová akár már jövőre is mehetne teljes szezonra.

Fernando Alonso is a 2019-es fejlesztésekre összpontosít


Ennek azonban némileg ellentmond, hogy nagy erőkkel igyekszik segíteni a 2019-es McLaren aerodinamikai fejlesztését, ennek érdekében pedig inkább (továbbra is) feláldozza a versenyhétvégék pénteki napjait a tesztelésre, nem az idei futamokra való felkészülés áll a középpontban. Fernando Alonso úgy gondolja, ez az áldozat megéri a jövő év miatt. 2019-ben egy újra feltöltődött pilótát láthatunk egy sokkal jobb autóban?

„Nagyon keményen dolgozunk, hogy a legmélyebben megismerjük versenyautónk gyengeségeit. Végre eljutottunk arra a pontra, hogy pontosan tudjuk, mit kell tennünk. Már idén is kijavítunk néhány dolgot, de azt mondhatom, hogy a megszerzett tudásunk 70%-át már a jövő évi projekt sikerességébe fektetjük be. Ezekhez a munkákhoz idő kell, három-négy hónap a fejlesztéshez, a szélcsatornás teszteléshez és a többi, jobb, ha már a jövő évre fókuszálunk” – nyilatkozta Alonso.

A McLaren vezérpilótája ugyan nem erősítette meg, hogy jövőre is ugyanitt fog versenyezni, de a problémák felfedezése miatt sokkal inkább bizakodva várja a következő szezont. „Időnként jó, ha a problémák gyökeréig leásunk, hogy minél jobban megértsük. Minden gondunk és ezek megértésének tükrében sokkal tisztábban és fényesebben látom a jövőt” – tette hozzá a spanyol ász. Vajon arra utalt ezzel Alonso, hogy a jövő évi projektnek is aktív részese kíván lenni? Néhány hét múlva megtudjuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: