DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Force Indiánál attól féltek, a Caterham és a Manor sorsára jutnak

Láttunk már rossz példákat, milyen az, amikor egy F1-es istállót csődeljárás alá vonnak, és hasonló sorstól féltek a Force Indiánál is egészen addig, ameddig Lawrence Strollék meg nem mentették az istállót.

Ahogy arról beszámoltunk, a Lawrence Stroll vezette befektetői csoport végül megmentette a Force Indiát, így megoldódtak az istálló egyre fojtogatóbb anyagi problémái, amely miatt már csődeljárás alá is vonták őket.

Az istálló vezetőségében érthető módon nagy a megkönnyebbülés, erről a csapat műveleti igazgatója, Otmar Szafnauer beszélt.

„Komoly aggodalom lett úrrá a csapaton, amikor csődeljárás alá vontak minket, hiszen láttunk már erre példákat az elmúlt években, és egyik csapat esetében sem lett ezeknek jó vége. Óriási megkönnyebbülés az, hogy tudjuk, van jövője a gárdának. Mostantól folytathatjuk úgy, mint egy rendes F1-es csapat.”

00118014_533



A Szafnauer által emlegetett rosz példák a Caterham és a Marussia voltak. Mindkét esetben 2014-ben ütött be a krach, és bár utóbbi az új befektetők révén Manor néven folytatni tudta, 2016-ban ott is végleg le kellett húzni a rolót.

Szafnauer szerint egyelőre túl korai személyi kérdésekről beszélni. „Nem tudom (, hogy mik a terveik velünk). Egyelőre még korán van ehhez. Remélhetőleg megtartják a régi vezetőséget, de mondom, egyelőre még nem ültünk le velük ilyenekről beszélni. Most viszont már legalább előre tudunk tekinteni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: