DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Lauda állapota szépen javul

Niki Lauda remek ütemben gyógyul csütörtöki tüdőátültetését követően. Szombaton még kritikus állapotban volt, ám a vasárnap esti hírek szerint önállóan képes lélegezni és magához tért.

Egy rendkívül súlyos tüdőgyulladás következményeként volt kénytelen alávetni magát a komoly műtétnek Bécsben, ami után napokig gépek tartották életben és állapota különösen kritikus volt. Az orvosok ennek ellenére bizakodtak a gyógyulásban és nem is kellett csalódniuk, az osztrák legenda ugyanis a vártnál gyorsabb ütemben javul.

Walter Klepetko főorvos a körülményekhez képest optimistán látta a gyógyulási esélyeket. Vasárnap pedig még jobb hírek láttak napvilágot. Az osztrák OE24 csatorna értesülései szerint Lauda magához tért és bár még kicsit nehezen, de önállóan képes lélegezni. Így az ezt segítő gépekre már nincs szüksége a háromszoros világbajnoknak.

Lauda néhány hónap múlva újra jelen lehet az F1-es versenyeken


Néhány nappal ezelőtt még nem gondolták volna a szakemberek sem, hogy ezt a lépcsőt ilyen korán megugorja az egykori F1-es versenyző, de ne feledjük, 1976-ban az életben maradását sem tartották valószínűnek nürburgringi balesetét követően, ám az osztrák nagy harcos és nemhogy túlélte, hat héttel később már újra F1-es nagydíjon indult.

Most már úgy nyilatkoztak kezelőorvosai, hogy néhány héten belül önállóan, gond nélkül lesz képes lélegezni, beszélni és enni is. Ugyanakkor legkevésbé sem valószínű, hogy októbernél korábban jelen lehet bármilyen Formula-1-es eseményen. Idővel azonban a 69 éves Lauda ismét ugyanolyan intenzitással dolgozhat majd, mint korábban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: