DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Ferrari is 1000 lóerő alatt

A szakértők egybehangzó véleménye szerint a Ferrari idén kevéssel átugrotta a Mercedest motorerőben, de még mindig nem éri el az erőforrás teljesítménye az ezer lóerőt. De már nem sokáig.

Túl vagyunk a szezon első felén és egyértelműen úgy fest, hogy hosszú évek óta először nem a Mercedesé a legjobb csomag a Formula-1-ben, hanem a Ferrarié. Igaz ez a motorerő és a karosszéria tekintetében is. Idén először igazán valós esélye van a Scuderiának a világbajnoki címre.

Ennek ellenére mind az egyéni, mind a gyártói világbajnoki tabellán a nagy rivális mögött helyezkednek el, ez annak köszönhető, hogy sokkal ingadozóbb teljesítményt nyújtanak a vörösök, mind Sebastian Vettelnél, mind Kimi Raikkönennél akadtak hibák (előbbinél inkább vezetői, utóbbinál vezetői és technikai is).

A Ferrari motorja jövőre még inkább bivalyerős lesz


A lemaradás a bőkezűen elszórt pontok ellenére sem tetemes, a konstruktőri bajnokságban tíz, az egyéniben pedig huszonnégy egység, mindkettő ledolgozható egy verseny alatt is. Igaz, Lewis Hamilton ebben az évben nemigen hibázik, pont ezzel van német riválisa előtt, mert Vettel viszont több ízben is komoly hibákat követett el a versenyeken.

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a legerősebb erőforrással rendelkező Ferrari sem lépte még át a mágikus, 1000 lóerős küszöböt. Ugyanakkor a vörös istállóhoz közel állóktól kapott belső információkra hivatkozva biztosan állítják, hogy a jövő évi motor már jócskán meghaladja majd az ezer lóerőt. Fel lesz adva a lecke a riválisoknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: