DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Még tele van az autó potenciállal

A világbajnoki tabella második helyén álló Sebastian Vettel szerint az idei Ferrari gyors, hatékony és komoly tartalékok is rejlenek benne, így magabiztosan várja a szezon második felét.

Az idei Formula-1-es szezon során úgy váltotta Sebastian Vettel és Lewis Hamilton neve egymást az egyéni tabella tetején, mint ahogy (Vettel szavaival élve) egy ingaóra mutatja a másodperceket. Az eddigi 12 futam során ötször történt helycsere közöttük, a nyári szünetet pedig Hamilton 24 pontos előnnyel kezdte meg. Az Autosport felkeresésére Vettel értékelte az idei év első felét. „Ahogy idén látjuk, az inga egyszer az egyik, aztán a másik irányba leng ki. Ilyen helyzetben kulcsfontosságú a kiegyensúlyozottság. [Németországban] saját magamnak ártottam, de ez is a versenyzés része” – magyarázta.

vet-ham-action-hun-2018



A tavalyi Magyar Nagydíj megnyerésének köszönhetően a 2017-es szezon vakációjába Vettel 14 pontos előnnyel vágott bele, ám a szezonhajrában ezt képtelen volt megtartani: a tempóhátrány, néhány megbízhatósági baki és a szingapúri rajtbaleset megpecsételte a sorsát, így Hamilton húzta be a vb-címet. A ferraris szerint idén jobb helyzetben vannak, mint tavaly.

„2017-ben – a kieséseinktől eltekintve – azért veszítettük el a bajnoki címet, mert a szezon végén nem volt elég gyors az autónk. Az idei év megmutatta, hogy az SF71H hatékonyabb, erősebb és jókora potenciál is rejlik még benne. Magabiztossá tesznek a betárazott fejlesztéseink, szóval érdekes lesz a szezon hátralévő része” – tette hozzá.

Hamilton 24 pontos vezetése kényelmes előnyt jelent a maradék futamokra, ám a brit okosabb annál, mint hogy elkényelmesedve már a trófeáról álmodozzon. „Túl korai erről beszélni” – nyilatkozta a világbajnoki esélyeiről. „Szerintem nincs olyan, hogy valaki már biztosra veheti a vb-címet. Hosszú, hosszú még a szezon, számtalan dolog történhet a végéig. Ami a legfontosabb, hogy fenntartsuk a nyomást és ugyanolyan keményen dolgozzunk, mint eddig. Igazából semmit nem kell máshogy csinálnunk, hiszen a munkamorálunk nagyon erős, a csapatszellem pedig jobb, mint eddig bármikor.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: