DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen: A Ferrari nem csak a motor miatt javult fel

A Ferrari az elmúlt években szép fokozatosan csökkentette a hátrányát a Mercedeshez képest, és noha a pontverseny nem ezt mutatja, de már talán gyorsabb is a Scuderia versenygépe.

A Mercedes pilótája Lewis Hamilton csak egy ember a sok közül, akik azt állítják, hogy a Ferrarié 2018-ban az erősebb motor, Toto Wolff pedig azt mondta, hogy majd fél másodpercet kapnak a vörösöktől az egyenesekben.

A Ferrari valóban sokkal versenyképesebb ebben az évben, 2016 óta most vannak a legközelebb az Ezüst Nyilakhoz a nyári szünet alatt, azonban Kimi Raikkönen szerint nem csak a motor miatt léptek ennyire nagyot előre az idén.

Utolérte a Ferrari a Mercedest, de meg is előzi?


„Erős autónk van, és folyamatosan próbáljuk fejleszteni” – kezdte Raikkönen a RaceFans számára adott nyilatkozatát. „Rengeteget kellett dolgoznunk azon, hogy jó érzés legyen vezetni az autót. Éreznünk kell az autót, a gumikat, minden ilyen dolgot. Nyilvánvalóan néhány pálya, illetve néhány körülmény egyes autóknak jobban fekszik, mint másoknak, de mi úgy gondolom, hogy mindenhol egészen jók voltunk. Kezd minden a helyére kerülni a csapatnál.”

Bár az elmúlt két versenyen Lewis Hamilton legyőzte a Ferrarikat, de a finn világbajnok szerint még mindig rengeteg potenciál rejlik az autóban: „Még mindig vannak dolgok, amiken tudnánk javítani. De ez persze mindig is így lesz. Semmit sem számít, hogy esetleg megnyerjük az összes versenyt, akkor is lenne min javítanunk. A sport ezen része sohasem fog megváltozni, és nem hinném, hogy valaha is elég jók lehetünk ahhoz, hogy hátradőlhessünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: